Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914
A párt augusztusi vezetőségi ülésén az ellenzék rendkívül élesen támadta Hajdút, Szabót és az egész pártválasztmányt. A pellérdi keresztényszocialista gyűlésen való részvételt felesleges erőfitogtatásnak, elbizakodott felelőtlen lépésnek, a párt eddig kivívott presztízse feláldozásának nevezte. A ,, . . . pártvezetőség teljesen szükségtelenül Hajdú erőszakolására valamiféle leckét kívánt adni a keresztényszocialistáknak. A pártnak ez volt a legkisebb feladata. Itt vannak a sztrájkok, áll a munkásképzőben a szakképzés, a bányászok harmadszor jártak itt memorandumuk ügyében. A fontos feladatokra nem volt ráérő ember. Pellérdre kivonultattak 300 munkást, jóllehet mindenki tisztában volt vele, hogy az egész bugris csőcselék, amelyet ott összecsődítettek, ételt, italt kívánva, arra várt, hogy a párt részéről provokálják . . ." A választójogi harcról a következő bírálat hangzott el: „A pártvezetőség a mai napig nem mondta ki mit is akar a választással? A plurális választójog égbekiáltó disznóság. Sok elvtársunk azt sem tudja, hogy mi fán terem. Ennek ellenére elmennek Pellérdre verekedő hősnek". 215 Az ellenzéki Frank Béla bírálatának teljes mértékben igaza volt. Szabó József tisztességgel elismerte, semmit nem nyert a párt vele. Elismerte, hogy huszadrendű kérdésben beugratni hagyta magát a pártszervezet. Mivel a keresztényszocialista szervezetek Pécsett nem mertek már gyűléseket rendezni, mert a szociáldemokrata munkások ötszöröse jelent meg náluk, ezért rendezték meg Pellérd faluban összegyűjtve a félrevezetett tömegeiket. Érdekes, Hajdú Gyula visszaemlékezésében sem adott más értékelést, mint az egykorú lapokban. Nem ismerte be a vezetőség fiaskóját, amiben nyilván nagy szerepet játszott az, hogy ő maga volt az ügy ötletadója. Nyisztort, akit magukkal vittek Pellérdre, alig tudák a megveretéstől megmenteni. 216 Nagy csendességben, a korábbi több ezres tagság nélkül folyt le a párt év végi nagygyűlése. Farkas Antal a Népszava belső munkatársa tartott beszédet az általános választójogi küzdelem helyzetéről és a Népszava támogatására kérte a pécsi munkásságot. A különösebb hatás nélküli szónok önmagában is csalódást okozott, mert az összegyűlt nyolcszáz munkás Kunfi Zsigmondot várta. 217 1910 elején döntő változások következtek be az ország politikai porondján. A koalíció idején elhúzódó kormányválságban Khuen-Héderváry Károly azért kapott megbízást kormányalakításra, hogy az új hatalmi csoportosulásnak megfelelően, zökkenőmentesen vigye át a válságon az adminisztrációt. Eközben a hatalomban ismét a régi, „szabadelvűek", az egykori Tisza-pártiak, „Nemzeti Munkapárt" néven alakult garnitúra foglalhatta el a kormányban a hatalmi pozíciókat. A Nemzeti Munkapártban és az új kormányban is a vezető szerepet, a finánctőkével szoros gazdasági-politikai érdekkapcsolatban lévő arisztokrácia vette át. E párt és az új kormány is, az ország, a „nemzet" és a dinasztia közötti teljes összhang megteremtését tartotta fő feladatának. A kormány - a párt intenciói alapján - a korábbi konfliktusait a megyei törvényhatóságokkal is rendezte. Csaknem valamennyi főispánt a megyék törvényhatósági bizottságában működő legtekintélyesebb tagokból jelölte ki. A júniusi országgyűlési választások pontosan mutatták a hatalmi eltolódást a Tisza irányította Nemzeti Munkapárt javára. Az ország összes pártja 155, a Nemzeti Munkapárt egymaga 258 mandátumot szerzett. Bécsi dinasztikus körök nagy örömmel fogadták a győzelmet, mert világossá vált, hogy a századfordulót követő birodalmi poli-
