Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914
Az igazgatósággal közben megindultak a tárgyalások. Július 7-én este jelentős dolog történt. A pécsi pártszervezet a bányász főbizalmiakkal és az egylet vezérkarával értekezletet tartott, ahol Végh József, a Szaktanács vezetője javaslatot tett és egyben figyelmeztette a munkásság képviselőit, hogy a vasasi és pécsbányatelepi bizalmiakat, akik nem látják át a feladatokat, fel kellene kérni, hogy a sztrájk irányításától lépjenek vissza. A pártvezetőség helyesen értékelte a helyzetet, mert az igazgatóság üres ígéretét a bizalmiak ugyanis készpénznek véve, a sztrájk beszüntetését javasolták, ezt megelőzően azonban Sztraka igazgatótól írásbeli garanciát kértek. 11 " Az új vezető testület a pártvezetőséggel és a szakegylettel egyeztette minden lépését. 12 " A pártvezetőség javaslatára egy háromtagú bányász bizottság és a pécsi pártvezetőség két tagja elindultak Komlóra, Mázára, Szászvárra, Váraljára, Hidasra, Nagymányokra, hogy az ottani bányászokat is a sztrájk ügyének megnyerjék. 121 Az agitációs utat követő másnap a komlói munkások csatlakoztak a sztrájkhoz. 250 munkás nem szállt le 7-én. Igy ott teljes munkaszünet volt, mert 11 csapat aratási szabadságon volt. A „paraszt-bányászok" nélkül a szolidaritás kimondása gyorsabban realizálódhatott. A pártvezetőség tanult az 1893. évi sztrájkból, rendkívül óvatosan dolgoztak a szervezők és irányítók, a közben kivezényelt csendőrség és karhatalom, a pécsbányatelepi rendőrség és a pécsi nyomozók miatt. Ezért az összejöveteleket Végh intenciói szerint minden esetben más-más faluban tartották. A sztrájkvezérkar mindig úgy ülésezett, hogy körülöttük nagyobb csoport sztrájkoló tartózkodott, hogy megakadályozzák az idő előtti letartóztatást. Erre az óvó intézkedésre szükség volt, mert valamennyi bányatelepet megrakták fegyveresekkel, ami jelezte, hogy a hatalom is elszánta magát az erőszakos fellépésre. 122 A sztrájkirányító bányász bizottság néhány tagja a nagy fegyveres felvonulás láttán megrettent és 10-i megbeszélésen az egyeztetés gyorsítását siettette, jelezve, azon véleményüket, hogy nem szabad törésre vinni a dolgot, mert az kíméletlen kilakoltatással fog járni, ami mérhetetlen szenvedést okoz. A későbbi események igazolták is ezt a félelmet. A vezetés egysége azonban ekkor még töretlen volt, leszavazták az ingadozókat, és a sztrájk folytatását határozták el. Ugyanezen a napon az igazgatóság felhívást intézett valamennyi bányatelep sztrájkoló munkásaihoz, amelyben ultimátumszerűén július 13-i munkafelvételt rendelt el, aki nem engedelmeskedik a parancsnak, azokat elbocsátással és a lakótelepekről történő kitelepítéssel fenyegette meg. A fegyelmi úton történő felmondást a bányatörvény 203. §-a és a munkarend is lehetővé tette. A végelszámolással elbocsátott munkások fellebbezési lehetőség nélkül kerültek volna az utcára. A pártvezetőség és a helyi szakszervezeti vezetőség, élén Bernhardt Imre cipészszel, nagy agitációt fejtett ki a sztrájk folytatása mellett, hangoztatva, hogy ha a sztrájkot abbahagyják, a vállalat úgyis lecsap legalább 200 bányászra, akik a különböző telepeken vezetők, bizalmiak. A Munkás a sztrájk folytatása mellett agitált. A pécsi pártvezetőség 12-én kijelentette a bányászok előtt, hogy olyan segélyt és támogatást fog megszervezni, amilyent egyetlen korábbi sztrájknál sem. A munkások a bányatelefonon lehallgatták azt a titkos üzenetet, amelyben a sztrájkvezetők elleni intézkedéseket készítették elő. Igy sikerült biztonságba, illegalitásba vonul-
