Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

őri felügyelet feloldását, a szervezkedés és akciók szabadságát, engedélyezte a föld­munkás szövetséget. Garami a pártvezetés nevében felajánlotta a kormány támoga­tását az általános titkos választójog bevezetése fejében. A kormánnyal folytatott hivatalos tárgyalásokat követően, a pártvezetőség szinte ultimátumot küldve, fel­hívással fordult a koalícióhoz, hogy az általános választójog bevezetésének prog­ramjával alakítson kormányt, ellenkező esetben a párt felhasznál minden lehető fegyvert annak kivívására. Ezzel egyidőben hatalmas, országos méretű választójogi kampányt indított el. A Kristóffy-Garami paktum következtében a kormány helyzete megjavult. A leg­különbözőbb szempontú szerzők megítélésében, amely a Kristóffy-Garami meg­egyezés körül kialakult, hangsúlyozni kívánjuk; a vidéki mozgalmak azt támaszt­ják alá, hogy a helyi pártvezetőség teljesen tisztában volt azzal, hogy a koalíció, a kisebbségben lévő demokratikus és ténylegesen liberális elemeitől eltekintve, egyál­talán nem kívánta az altalános választójogot olyan mértékben kiterjeszteni, amely a munkásosztálynak megfelelt volna. A koalíció különböző csoportjainak, elsősor­ban a volt Függetlenségi Párt képviselőinek népgyűléseken kifejtett nézetei a pécsi pártvezetőség számára erről nem hagytak kétséget. Nyilvánvaló és természetes, hogy ezek után Pécs is híven követte az országos pártvezetés vonalát. Szabó József párttitkár, rá jellemző éleslátással és határozott­sággal fejtette ki egy népgyűlésen: . . . ha arra kényszerülünk az általános egyenlő és titkos választójog kivívása során, hogy a bécsi praktika küldte darabonttal kell együttműködni, bevalljuk, erre is 'készeknek kell len­nünk, mégha szívesebben léptünk is volna azokkal, akik Bécs ellen vannak. A szociáldemok­ráciának arra kell menni, ahol megnyerheti az általános választójogot, hogy azután teljes ere­jével beleszólhasson mindazokba az ügyekbe, amelyeket most nélküle intéznek a magukat füg­getlenséginek, alkotmányosnak, demokratának nevezők, akik azonban egy soron egyformán énekelnek, s ha kell mint mindig, a nép ellen bármikor készek összefogni még az ördöggel is. . . Mit veszíthet a nép? Semmit! Mit nyerhet? Az általános titkos, egyenlő választójogot, de legalábbis ennek a jognak kiterjesztését olyan mértékben, amely után már előnyösebb lehe­tőség kínálkozik a teljes győzelemre . . Z' 85 Érzelmileg érthető a pécsi vezetőség nyilatkozata, amely az eddigi küzdelmek eredménytelenségéből táplálkozott. Azonban, ha arra gondolunk, hogy a kormány­zat részéről ezek mindenképpen még csak halvány ígéretnek számíthattak, úgy ez a gondolkodás nem megalapozott, esetleg keményebben fogalmazva kissé felelőt­len. Hisz ígérethez kötött párttaktika ez ebben a formában. Igaz nem sokat vet­hetünk a pécsi vezetőség szemére sem, hisz az ország legkiválóbb tudósai, írói és költői, politikusai és gondolkodói ugyanekkor még messzebb mentek a darabont kormány ígérte reformpolitika támogatásában. Az MSZDP a második darabont kormány idején is kitartott a választójogi harc­ban fő taktikai elképzelései mellett, de újra felajánlotta a koalíciónak is a támo­gatást, ha hajlandónak mutatkoznak a választói reform keresztülvitelére. 1906 tavaszán a koalíció a hosszú kormányzati és politikai válság küzdelmei után hatalomra jutott. A munkásmozgalom országosan is még felfelé ívelő szakaszában volt. Hamarosan kiderült, hogy az uralomra jutott pártszövetség nem vállalja saját programját sem. így a „nemzeti programot" is szelídítve képviselte. Az általános választójogot halogatva, elmosva, másodlagosan képviselte, kiábrándítva azokat, akik hittek benne és támogatták, elsősorban természetesen a demokratákat, értel­miségi csoportokat. Az MSZDP központi vezetősége június 3-án az országos párt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom