Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei I. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)

I. Bevezetés (Pesti János)

tunk (lásd: SMFN 13.)- Terveztük, hogy jelöljük az ormánsági diftongusokat. Az egyenetlen gyűjtések, az ellenőrzési és nyomdatechnikai nehézségek miatt lemondtunk a diftongusok jelöléséről, és helyükön csak hosszú egyes hangzókat tüntettünk föl. A német és szerbhorvát szóbeli neveket a magyar fonematikus lejegyzés betűivel tesszük közzé. A német szóbeli nevek lejegyzésében a magyar köznyelv betűjelein kívül a következő betűket használtuk: á — rövid, illabiális, á-féle hang (NB! A nyomda betűkészletében nincs ponttal jelölt a, ezért — jobb híján — á betűjel utal az a hang rövid és illabiális voltára) ; 3 — szóvégi, tökéletlenül képzett, rövid e-szerű hang; ë = rövid, zártabb e'-féle hang; é = hosszú, nyíltabb e; ä = hosszú a-féle hang. h = ch helyett, ich-Laut és ach-Laut értékben egyaránt h-t írtunk. — A német diftongusokat nem mindig jelöltük. A német nyelvjárási nevek köznyelvi megfelelőit Gerstner Károly, Hoffmann Ottó, Pesti Jánosné, Rónai Béla és Takács József né állapította meg. A szerbhorvát szóbeli nevek hangmegjelölésében a magyar köznyelvi betű jeleken kívül használjuk az á betűt illabiális à értékben, az é betűt az e, é-féle hangok jelölésére. A szerbhorvát nevek hangsúlyviszonyainak pontos jelöléséről lemondtunk. Mivel a szerbhorvát mássalhangzók jól leírhatók magyar betűjelekkel, csak a következő jeleink térnek el a szerbhorvát betűktől: a palatalizált c, d magyar megfelelőjeként ty, gy betűt írtunk; a c, c affrikátak jelölésére magyar c, cs betűt használtunk. A német nevek egybeírásában, különírásában a német helyesírási szabályzatot vettük alapul (Der Große Duden 1969, Leipzig, 616—622.). A szerbhorvát nevek köznyelvi írásmódjában mintának tekintettük a Kovács Kálmán szerkesztette „Szerbhorvát—magyar szótár" I—

III. kötetét (Novi Sad, 1971.). — A szerbhorvát nevek köznyelvi megfelelőit Barles Ernő, Neducsin Dragutin és a közzétevők állapították meg. A népességtörténet forrásai A megye lakott helyeinek népesedéstörténetét nemzetiségtörténeti szempontok szerint állítottuk össze. A török hódoltság másfél évszázadát túlélő magyarság kimutatására családnév összehasonlítást végeztünk a 16. századi dézsmajegyzékek (OL. E. 159. 44. csomó) és török adóösszeírások (MNyTK. 103; Baranyai Helytörténetírás 1977), valamint a hódoltság kora utáni legkorábbi összeírások (Bm. L. ö. 2—4; Bm. L. Conscr. Dom. 2, 4, 11. kötet) alapján. Névazonosság megléte, jellege, ill. hiánya alapján állapítottuk meg a magyar falvak hódoltság alatti folyamatos vagy nem folyamatos lakottságát. Például az 1696. évi összeírás szerint (Bm. L. Ö. 3:5) a hódoltság utolsó évtizedeiben Abaligeten született 6 személy közül a Farkas, Kovács, Lele családnevű szerepel az 1554. évi török összeírásban (MNyTK 103:17). Abaliget így a hódoltság alatt folyamatosan lakott magyar falunak tekinthető. A délszláv lakosságnak a hódoltság idején történt betelepüléséről konkrét — vagyis egy-egy megnevezett falura vonatkozó és jól időhatárok közé helyezhető — adat csak elvétve került elő. (Lásd Baranyai Helytörténetírás 1977 és Pécsi Egyet. Könyvt.: Koller kéziratok 67035. szám 193. lap).