Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS KORA BARANYÁBAN Kiss Attila - A népvándorlás kora Baranyában

A rtagypalli-határi dűlőben egy temető 215 sírós részletét tárták fel. A temető VII. századi sírjait kirabolták, ennek ellenére úgy látszik, hogy a temetőben a legkorábbi temetkezések a VII. század utolsó harmadából származnak. A szebényi 1. temetőben a harmincas években 341 sírt tártak fel. A tárgytípusok értékelése azt mutatja, hogy e nagy temetőbe valamikor a VII. század közepe (?) körül kezdtek temetkezni, s a temetkezések legnagyobb része a VIII. századra esik. A szellői temetőben a sírok túlnyomó többsége a késő-avarkorból való, csak néhány sírmelléklet utal a temető VII. századi használatára. A baranyai középső-avarkori (670/680-700/720) temetők emlékanyagára a tárgyi szegénység jellemző; mindaz a változás, amiről a középső-avarkori bevezetésben beszéltünk, ezeknél a temetőknél - talán éppen a temetők népességének szegénysége miatt - csak nyomokban figyelhetők meg. A jelenség magyarázata talán a kora-avarkor utáni történelmi eseményekből eredő általános, relatív elszegényedésben keresendő. Az idetelepedett, vagy telepített közösségek távol éltek a közép-avarkori centrumoktól (Duna-Tisza köze, Fejér megye), s úgy látszik, hogy gazdaságilag sem álltak magasabb fokon. Habár az avarkori szállásterület peremvidékén éltek, határvédelmi szerepük sem volt. A késő avarkor A középső avar korszaknál már követtük azt a módszert, hogy az avarkori baranyai leletek időbeli elosztását bemutató táblázat alapján vontunk le következtetéseket a korszak „népesedési" viszonyaira vonatkozóan. Most ugyanezt tesszük, indokaink és eredményeink hasonlóak, sőt talán még megalapozottabbak mint korábban. A másutt is feltárt temetők szerint, a Kárpát-medencei lelőhelyek száma a 700-720 körüli esztendőkben ugrásszerűen megnövekedett. Ugyanez állapítható meg Baranya területén is. A jelenség magyarázatának keresésekor ezúttal már csak a régészetre támaszkodhatunk. A VIII. században a Bizánc látókörének peremére kerülő Kárpát-medence, ill. a még távolabb levő sztyeppevidék eseményei nem érdeklik a belső társadalmi bajokkal elfoglalt bizánci politikát és az ennek eseményeit rögzítő bizánci történetírást. Ez a történeti vezérfonal tehát, amely bennünket idáig elvezetett, most megszakadt, írott források nincsenek, s megint csak a régészeti adatokra tudunk építeni. A VIII. századi régészeti források éppen történetileg sajnos nehezen értékelhetőek. Kárpát-medence a VIII. században minden kereskedelmi kapcsolatát elvesztette a külvilággal, vagyis megszűnt minden olyan viszonyítási lehetőség ami a kora és középső avarkorban még a kutatás rendelkezésére állott. A politikai és kereskedelmi kapcsolatok hiányában megszűnik az időbeni összemérhetőség lehetősége. Az előbbiek alapján tett megállapítás is, hogy a késő-avarkor kezdete 700-720 tájára esik, inkább csak feltételezés, logikailag kikövetkeztetett lehetőség, semmint bizonyított tény. A késő-avarkori új