Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)
A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS KORA BARANYÁBAN Kiss Attila - A népvándorlás kora Baranyában
Az avar birodalom utolsó nagy Bizánc ellenes vállalkozására is „nemzetközi összefogás" keretében került sor. 626-ban a perzsák sikeres támadása magát Bizáncot, a fővárost is elérte s ugyanekkor az európai oldalon az avarok is megjelentek. A város ostroma azonban eredménytelen maradt: a nyári nagy melegben a két hétig tartó egyesített támadás nem vezetett a város bevételéhez. Az avar államra nézve nem is maga az ostrom sikertelensége, hanem annak politikai következményei válltak katasztrofálissá. A korai avar állam századforduló körüli nem túl sikeres katonai vállalkozásai ill. a bizánci seregek expedíciói és a Bizánc ellenes sikertelen ostrom együttesen tették meg politikai hatásukat. Az avar állam nyugati peremén élő szláv törzsek: a karantánok és vendek egy Samo nevű frank kereskedő és kísérete vezetésével a 620-as évek eleje körül függetlenítették magukat és ezt az Alpok vidékén létrehozott államukat egészen Samo haláláig (660 körül) az avarokkal és frankokkal szemben egyaránt függetlennek tudták megőrizni. A Bizánc alatti vereség hatására először, az avarokkal addig nemzeti kisebbségként együttélt bulgárok lázadtak fel az avar fennhatóság ellen, azonban sikertelenül s mint vesztesek Bajorországba menekültek. Ezt követően a harmincas években a dalmáciai szlávok, és az ukrajnai bolgárok is önállósodtak, s ezzel az avar állam politikai határai lényegében az avarok által lakott Kárpát-medencére szorultak vissza. A következő, látszólag békés időszak talán éppen annak köszönhető, hogy avarok nem jelentettek veszélyt szomszédaikra. A bizánci és itáliai források ezidőben hallgatnak róluk. Az egész avar államot és avar népet érintő nagy hadi események részben a Balkánon, részben a Tiszától keletre zajlottak le, Baranyától meglehetősen távoli részeken. Baranya területe a Baján korszakban (567-602?) ill. a VII. század elején (602-623) a tulajdonképpeni avar szállásterület peremén majdnem lakatlan, stratégiailag azonban fontos zóna lehetett, ahol mai ismereteink szerint csak néhány - valószínűleg katonai megfigyelő szolgálatot teljesítő - település létesült. Ezeknek a településeknek feltehetően az lehetett a feladata, hogy az évtizedes bizánci háborúk során a dunántúli katonai erőket a Mursa-Eszék-i réven keresztül Sirmium irányában vezető út mentén támogassák, ill. a terület formális katonai megszállását, az avar állam jelenlétét biztosítsák. A Bóly-Sziebert pusztai „B" temetőn kívül egyik koraavarkori temetőt sem sikerült teljesen feltárni, így a baranyai kora-avarkori temetőkre nézve tudásunk igen csak hiányos. E temetők nagyságára azonban következtethetünk, s ilyen alapon aránylag nagy lélekszámú településeket tételezhetünk fel. Ez viszont a lakosság állandó megtelepedésére utal, ami mai ismereteink mellett nyilván nomád életmódról a mezőgazdaságra, munkaigényesebb földművelésre való áttérést kell jelentse. A kora-avarkori kutatás rendelkezésére álló temetőket a következőként jellemezhetjük: A Bóly-Sziebert pusztai „B" temető 15 sírjában 17 váz nyugodott. A kicsi temető sírjainak jó részét (12 sír) még a saját korában kirabolták, ennek
