Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS KORA BARANYÁBAN Kiss Attila - A népvándorlás kora Baranyában

Kárpát-medencében csend és nyugalom honolt. A Dunától nyugatra a római provincia a határmenti provinciák relatív csendes éveit élte, a Duna vonalán a légiós táborok és kisebb erődítmények sora a barbárok esetleges betörései ellen védte a birodalmat. A Duna bal partján „szövetséges" barbár népek, törzsek helyezkedtek el. A Pozsony-Duna könyök szakaszon a quadok (későbbiekben szvéb néven), a Duna könyöktől az Al-Dunáig pedig a birodalom határán a szarmaták éltek, ök - a quadok és szarmaták - jelentették azt az élő falat, mely a birodalom elleni támadások esetén az első akadályt képezték a támadók előtt. A szarmaták és a birodalom közötti szerződések eredményeként épülhetett meg a IV. században a szarmaták lakhelyének északi és keleti határán, az a kb. ötszáz kilométeres, három soros (külső—középső-belső) földsáncrendszer, melyet népünk Csörsz-árka néven ismer. E sáncrendszer északi oldalán, a Felvidéken éltek a vandálok, a Felső-Tisza-vidéken a gepidák, tőlük délre pedig a nyugatigótok. A hunok először 375 körül lépték át a Volgát. A Dunától a Volgáig kialakult erőegyensúly, mely a területen élő népek és államok között létezett, ekkor felbomlott. Lépésről, lépésre mozgásbajöttek a népek, először a fokozódó hun nyomás elől az oroszországi sztyeppe népei indultak meg, s ahogyan egy-egy népcsoportot a tőle keletebbre élt másik népcsoport megtámadott és ennek következtében kiszorított korábbi lakhelyéről, úgy terjedt a menekülők nyomása fokozatosan keletről nyugatra. A hunok támadásának irányában a mai Dél-Oroszország területén az alánok, majd a gótok országa feküdt. A hunok támadásának nem tudtak ellenállni, s legnagyobb részük hamarosan hun fennhatóság alá került (375). A szálláshelyük nyugati felén élt nyugati gótok menekülő része bebocsátást kért és kapott a római birodalomba. Letelepedésükre a Balkán félsziget északkeleti részén, a trákiai diocézis (több provinciát egyesítő közigazgatási egység) területén került sor. Amikor a római hatóságok visszaéltek a menekülők helyzetével (377), azok „jótevőik" ellen fordultak, s a hadrianopolisi csatában (378) tönkreverték a római birodalom hadere;ét. A győzelem mértékét mutatja az is, hogy maga Valens császár is elesett a csatában. * A „barbárok" pacifikálása után a birodalom a menekülőkkel szövetséget kötött, haderejüket a határmenti provinciákban a birodalom védelme érdekében kívánta kamatoztatni. Ennek megfelelően telepítette le Pannoniában Gratianus császár 380 nyarán a menekülők egy alán - keleti gót csoportját s a közéjük keveredett hun töredékekkel Alatheus és Saphrac fejedelmeik vezetése alatt. E telepítésre - egyes történészek feltételezése szerint IOVIA (Hetény puszta, Somogy m.) tágabb körzetében került sor. A történeti adatok szerint tehát a IV. század végén egy „keleti" eredetű, új népesség jelent meg a provinciában, amely mint szövetséges nép katonai feladatokat teljesített. Az alán-keleti gót—hun szövetséges (foederati) népesség régészeti emlékanyagának meghatározásában a kutatás még csak az első, kezdeti lépéseket tette meg. Régészeti adataink ugyan csak kisszámúak,