Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő vaskor

Ide sorolhatnánk még Pécs területéről a Pécs-Köztemető lelőhely néhány sírját (lencsealakú palack, vaskés, korai hólyagos lábperec), de ennek a feltehetően nagy létszámú temetőnek a használata súllyal az i. e. III—II. század (LT C) idejére esik, sőt az I. század első évtizedeire is átnyúlik. Mégis, a néhány korai tárgy, a IV. század végén itt eltemetett első sírokat jelezheti a temetőn belül. Ezek lehettek azok a lelőhelyek - Pellérd, Szűr, Pécs - ha úgy tetszik stratégiai pontok, a mai Baranya területén, ahol a kelták először megvetették a lábukat. A kelta temetők, - inkább csak néhány sírós temetkező helyek - a IV. sz. végén Dél-Dunántúlon és az tény, hogy a történeti források a keltákat ugyanebben az időben a Balkánon, Thrákia északi határán említik, egybevág. Bár a kelták a Balkán félszigeten már korábban is feltűntek, mint a nyugati, szicíliai görögség zsoldosai, ez azonban nem azonos az észak felől való érkezéssel. Az első adat, amely a keltákat mint számbajöhető politikai tényezőt említi, Strabon, aki arról ad hírt, hogy Nagy Sándor aldunai harcai során i. e. 335-ben fogadta a kelták követségét (Strab.VII.3,8:Arr.Anab.I.4.6,). Ez az adat minden valószínűség szerint a pannóniai keltákat jelentheti. Természetesen a kutatás pillanatnyi állása Baranyában - régi feltárások, néhány leletmentő ásatás - nem jogosít fel a korszak hiteles felrajzolására, állításaink csak a valószínűség értékét érhetik el. De a kutatás analóg helyzetet rögzít más területeken is: a magányos vagy néhány sírós temetkezések jelzik és jellemzik a keltaságot Északkelet-Dunántúlon (Fejér m.), hasonlót tételeznek fel a Tisza-Maros-Körös vidéken. Ez azonban nemcsak a beköltözés korszakát - kevés letelepülő - jellemzi, hanem a kelták egyfajta település típusához kötődik és ez a későbbi időszakban is megtalálható. Történeti összefoglalás Talán nem tévedünk, ha úgy összegezzük az eddigi gyér adatok alapján, hogy a keltaság - egybevágóan az írásos adatokkal - nyugat felől, Ausztrián keresztül érte el a Kárpát medencét. Az első, kisebb beáramlások már az V. sz.-ban elérhették területünket nyugat felől (Bécs, Kuffern, Balf - Stupava-Stomfa, Pilismarót-Basaharci leletek). A nagy vándorlás, amelynek oka valószínűleg a túlnépesedés lehetett, a IV. század elején indult meg, egyidejűleg Itália és Pannónia felé. A régészeti leletek a Rajna vidék, Württemberg a Duna, Bajorország, Kelet-Ausztria útvonalát rajzolják ki, mint a felénk irányuló vándorlás útját. A IV. század első vagy második negyedében, első fokozatban Dunántúl nyugat, északnyugat részét, de szinte folyamatosan a folyók, völgyek vonalát követve, az északkelet, délkeleti részeket is megszállták az i. e. IV.