Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő vaskor

szeríjjas Certosa fibula változat (Terzan XIII. típus) és egy állatfejes, nem számszeríjjas fibula. A számszeríjjas állatfejes és Certosa fibula páros viselete a szentlőrinci temető sírjaiban is gyakori (pl. 27. sír), de az itt talált állatfejes fibula töredék inkább a beremendi temető szórvány anyagában előfordult darabhoz hasonlít. Ugyaninnen egy bronztűt is őriz a múzeum, hasonlót a Donja Dolina lelőhely II. b fázisban ismerünk, amely az egész VI. századot felöleli, ide kerülhetett a század végén vagy később is. A tű, az állatfejes Certosa fibulák párosa ugyanannak a korszaknak a hagyatéka, mint a két nagyobb lelőhely, V-IV. század első fele, talán inkább a beremendi temető, kissé idősebb sírjai anyagához áll közelebb. Még egy leletegyüttest kapcsolhatunk ehhez az időszakhoz, ' Kővágótöttös határában előkerült egy - feltehetően - urnasír. Sajnos az urna nem maradt meg, csak a benne talált lándzsa és a gerezdes agyaggyöngy. A lándzsa a szentlőrinci temető rövidebb lándzsáihoz (26. sír), a gyöngy a beremendi 2. sírban találthoz hasonló. Kapcsolatok A szentlőrinci temető anyaga még egy jelentős szálat ad a kezünkbe a kor történeti és kereskedelmi kapcsolataira vonatkozóan, azzal a szokással, hogy a temetőben felszerszámozott lovakat is eltemettek. A lovak zabiái az ún. Szentes-Vekerzugi vagy alföldi szkíta kultúra zabla-típusai közé tartoznak. Az Alföld északi felén, a Maros vonalától északra a VI. század közepétől, az 550-520 közötti évektől kezdve egy újabb keleti, steppei nép jelent meg. Nem feladatunk annak eldöntése, hogy az iráni eredetű, kimmér népszövetségbe tartozó syginnák, vagy az ugyancsak iráni eredetűnek tartott szkítákról van-e szó. Egy kétségtelen, hogy mind az antik források, mind a régészeti leletek - az adott esetben a zabiák - elterjedési vizsgálata, és a zoológiai kutatások egyöntetűen azt bizonyítják, hogy az V. század legvirágzóbb kereskedelmi ága a lótenyésztés és exportja volt, amely ehhez a néphez fűződött. A keleti és a nyugati lófajtáknál nagyobb típusú tarpán lovakat és felszerelésüket a kelet-alpi és nyugati Hallstatt körben megtaláljuk. Területünkön a szentlőrinci temető tanúsága szerint, az Alföldön elterjedt ötféle zablatípusból kétfajta, a 2. és 4. típus volt használatban. A temetkezés, az alföldi csoport rítusának megfelelően történt: a ló-sírok a temető meghatározott részében voltak, bár nem különültek el határozottan az emberek sírjaitól, mint például Szentesen. Csak a lovak fejét és végtagjait helyezték a sírba, a többi rész valószínűleg a halotti torra került. Ha a környező területek hasonló tárgyait és a hozzáfűződő szokásokat vizsgáljuk annak reményében, hogy többet tudunk meg a kapcsolat jellegéről, megint ugyanazokhoz a területekhez jutunk el, mint az ékszerek, fegyverek vizsgálatával. Az északnyugat-balkáni lelőhelyeken, Kelet-Szlavónia