Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő vaskor

előző és az azt követő évtizedekben vált jelentőssé, a kelta scordiscusok és a köztük változó erőviszonyok szerint. Etnikai meghatározásuk a nyelvészeti kutatások alapján - jórészt a római korban állított kőemlékeik személynevei bizonysága szerint - illir volt. Ezt azonban a nyelvészek nem ilyen egyértelműen fogadják el - vizsgálataik az illir nyelv eredeti területét a Balkán délnyugati partvidékén, szűkebb körben határozzák meg, míg a délkelet-alpi vidéken, az Adria északi partján és a számunkra elsődlegesen érdekelt területen, a Szávától délre, az illírrel rokon de vele nem azonos - dalmata-pannon, illetve pannon nyelven beszéltek. Valószínűnek látszik, hogy a pannon nyelv az illir egy változata (nyelvjárása?) volt, maga a név a rómaiak által adott, több törzset összefoglalva jelölő, mesterséges formáció. Az illir nyelvterület a római foglalás és uralom első idejére a történeti mozgalmaknak megfelelően, kitágulhatott, mert ennek az időszaknak részletes nyelvészeti eszközökkel történt vizsgálata, nemcsak a római kori névadás, de a nyelvszerkezet, összehasonlító morfológia alapján az illir etnikus és nyelvterület határait tágabb területen szabta meg. A régészeti leletek bizonysága szerint a Balkán és a kelet-alpi terület anyagi kultúrája a nyelvi, nyelvjárási képnél is változatosabb. Csak egy példát kiragadva: a mai Északnyugat-Bosznia területén, az Una völgyében Jezerine és Ribic lakói, az iapodokként meghatározott törzs sajátos anyaggal és kötött, a szomszédos területektől eltérő temetkezési szokásokkal válik ki. Ugyanakkor a Donja Dolina - Cerakovo - Sanski Most - Zecovi lelőhelyekkel körvonalazott észak-boszniai területen a kelet-alpival közös vonásokat is mutató műveltség, közös temetkezési ritus, azonos hitvilágot feltételező szimbolika (napkorong madármotívummal, trapézalakú lemezcsüngők) alakult ki és élt töretlenül a Vl-tól a IV. századig. Érdekes ez azért is, mert mindkét, egymástól eltérő vonásokat mutató szomszédos területen az alap az urnamező kultúra anyagi, tárgyi műveltsége volt. A jugoszláv kutatók a másodikként körvonalazott, leghatározottabban Donja Dolina lelőhellyel jellemzett műveltség hordozóiban a történeti források pannon névvel jelölt törzsét, illetve azok közvetlen elődeit, az ún. őspannonokat látják. A legutóbbi évek régészeti kutatásai alapján még további etnikai csoportok szétválasztására nyílt lehetőség. Ezek szerint az alsó-krajnai csoport, amelyhez a Sticnán feltárt halomsír is tartozik, temetkezési szokásai megegyezést mutatnak a Balkán más csoportjaival (Glasinac-köre, a makedoniai Hallstatt-kör). Ezen a területen családi-törzsi halmos temetkezéseket találnak, mindig csontvázas sírokkal, itt tételezik fel az illíreket, balkáni centrummal. Tőle nyugatra levő csoport, a névadó temető után Sv. Lucija csoport, égetéses ritusú sírok, halom emelése nélkül. Ezt a csoportot szoros szálak fűzik az itáliai Este körhöz, feltehetően a törzs etnikuma közel áll a vénetekhez. A Sticna-körtől északra egy másik halmok alá temetkező népcsoport különíthető el, égetéses sírokkal, azonban mindig egyedi individuális sírok, nem családi-törzsi temetkezőhelyek. Ez a csoport az auszt-