Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)
II. GEOMORFOLÓGIAI KÖRZETEK (Lovász György)
Pécs-felső vá. melletti lejtős felszín, ahol látható a D-re billent pannon rétegek lenyesettsége. Ettől nem messze van a Danicz-pusztai nagy homokbánya, ahol az állandóan fejlett falban gyakori a pannonba vágódott kisebb-nagyobb, ma már betemetett medrek jelenléte. Vasas, Hird és Pécsvárad térségében a főközlekedési út közvetlen közelében több hatalmas feltárásban látható a meredeken D-re billent pannon homokos rétegek lenyesettsége és a beléjük mélyedt hajdani medrek. Mindezek azt igazolják, hogy ez a felszín nemcsak areális leöblítés útján formálódik, hanem a kicsiny vízfolyások is részt vettek félsíkká alakításukban. A forma képződésének korát a felső-pliocéntől napjainkig tartjuk. Ezeken a felszíneken lösz nincs, mert az általános denudáció azt is elpusztította. Ezek a rövid időre feltárt medrek hajdani mellékágak lehettek, amelyben durva hordalék nem ülepedett le. Egynéhány közülük erősen meszes iszappal, míg másik átmosott lösszel töltődtek ki. c) Pleisztocén völgyperemi lepusztulás-felszínek A morfológiai kutatások megállapították, hogy a hegység völgyeiben és völgyközi hátain viszonylag ép, vagy erősen felszabdalt lépcsők, illetve félsíkok vannak, amelyek nem teraszok. A völgyek túlnyomó többségében 4—5 félsík, illetve lépcső mutatható ki. Ezek közül a felső kettő nem, a többi viszont völgyhöz kötött. Kialakulásukra vonatkozó kutatások összegezéseként megállapítható, hogy több genetikai típusuk van. — Az első típus kisebb-nagyobb feltárásai bizonyítják, hogy a forma szilárd kőzetbe vésődött, és ezen semmiféle olyan jellegű anyag nem fekszik, amely hajdani folyóvízi akkumulációra engedne következtetni. A szilárd kőzet (homokkő, mészkő, vulkánikus anyag) felett minden esetben erősen vályogosodott, lösszerű anyag települ. — A második változat szintén szilárd kőzetben van, de az ezt fedő lösz alatt hajdani akkumuláció emlékét őrző rétegek fekszenek. — A harmadik típusként említhetők azok a felszínek, amelyek a hegység határvölgyeiben alakultak ki és így rendszerint laza pannon rétegekbe vésődtek. Ezekben a felszíni lépcsők a laza pannon homokba, agyagos homokba, illetve szarmata partközeli konglomerátumba vésődtek. — A negyedik minden esetben fiatal agyagos-homokos völgykitöltésbe vésődött, rajta lösz, illetve lösszerű üledék nincs. Ha kisebb terasz-sziget van a szélesebb völgytalpon, azon már folyóvízi üledék fekszik (5. ábra). 5. ábra: Fiatal lepusztulási felszínek (völgyvállak) geológiai szelvénye a Mecsekben 1. kavicsos homok, — 2. iszap, — 3. mészköves rétegek, — 4. törmelék