Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)
I. A TERMÉSZETVILÁG MEGISMERÉSTÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA
graphiai vázlat is. Mert nemcsak faunisztika, az állatfajok — elsősorban bogarak és lepkék — főleg a sajátos, ritkább vagy egészen új fajok rendszeres és pontos leírásából áll, hanem az előfordulásukkal kapcsolatos ökológiai, környezeti viszonyokra és állatföldrajzi szempontokra is tekintettel van. így az első olyan mű is, mely faunagenetikai kutatások tekintetében ma sem mellőzhető. Megyénk vonatkozásában a gerincesek közül, mint jellemző állatot, egyet sem emel ki, de a lepkék — nála pikkelyröpüek — rendjéből mint a Mecsek erdőségeire, illetve Pécs vidékére jellemzőket, 10 különböző fajt nevez meg. FrivaldszkyJ. további értékes adatokkal járult hozzá megyénk állatvilágának ismeretéhez. „Magyarország téhelyröpüinek futoncz-féléi (Carabidae)" c, 1874-ben megjelent dolgozatával, mely egyben akadémiai székfoglalója is volt. A futrinka-félék magyarországi családjának képviselőit ismerteti, illetve határozza meg elsőként. Mint megállapítható, megyénkben csak az abaligeti barlangot kereste fel Petényi János Salamonnal együtt, de tekintélyes anyag állt innen is rendelkezésére, melyet elsősorban Majer M. és Kováts Gy. gyűjtöttek részére. Mint lelőhelyek, a következők szerepelnek gyakran: Jakabhegy, Tettyehegy, Abaliget, Kantavár, Pécs, Villányi erdő (nyilván Harsányi-hegy és a Fekete-hegy erdőiről van szó), melyek az állagukban azóta bekövetkezett bizonyos változások ellenére is, mint az a bogarászok előtt ismeretes, még napjainkban is jó „futrinkás" helyek. A múlt század második felében végzett hosszú éveken keresztül, különösen a 70-es évek végén és a 80-as években, rendkívül serény, sokoldalú és eredményes munkát Baranya gerinces faunájának tanulmányozása szempontjából, az akkor még Magyarország határain belüli Duna—Dráva szögletben, egy Ausztriába szakadt magyar származású zoológus: Mojsisovics A. Dél-Baranya gerinces faunájának úgyszólván teljes képét kibontakoztatja műveiben. Tíz éven keresztül a több mint 20 000 kat. hold nagyságú terület úgyszólván minden zugát átkutatva, 45 emlős, 230 madárfaj, köztük ritka, délnyugat-ázsiai és észak-afrikai nagy ragadozó madár előfordulásáról számolt be sorozatos megfigyelései nyomán, a legkifogástalanabb tudományos alapossággal (Mojsisovics A. 1882,1884 a, 1884 b, 1885, 1887. stb.). Mint vérbeli természetbúvár, a halak, kétéltűek és hüllők is foglalkoztatták, és utóbbiakkal vonatkozásban egyedülállóak és rendkívül érdekesek Aiojs/soWcsnak a kígyókkal kapcsolatban álló és két tanulmányában található azon adatai, melyek szerint egy mérgeskígyó, a keresztes vipera (Vipera-berus) is előfordul a Duna—Dráva szögletében. Idevágó dolgozatának egyik helyén, 1881-ben ezt írja: „A Vipera faerus-ból, a keresztes viperából, minden bizonyossággal, az utóbbi 20 esztendőben szakemberek három példányt ismertek fel. Az egyiket Pfennigberger erdész figyelte meg a Buzigliczaerdőben, a másodikat Monostoron, a harmadikat „Háli"-ban, az ezen erdőt átszelő alföld—fiumei vasúti pálya sínéin találták. Lehetséges, hogy Baranya hegyes részein, s talán a Báni-hegységben (a német szövegben Baanergebirge) gyakoribb." Egy másik, 1888-ban megjelent, a nyugati palearktikum néhány kígyójának földrajzi elterjedéséről írt dolgozatában (Mojsisovics A. 1888), azon kitétellel, hogy a Szlavóniával szomszédos területeken is megfigyelték a keresztes viperát, a kígyónak a Dráva bal partján, tehát Baranyában, a Dráva—Duna szögletében való előfordulását újból megerősíteni látszik. Nem bizonyult azonban helyesnek Mojsisovics A. azon feltevése, mintha a viperák Baranya hegyes vidékein előfordulnának, mint az Reuter C. (1941),a Mecsek állatvilágának kitűnő ismerője kis írásából (A Mecsek kígyói) is kitűnik.