Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

I. A TERMÉSZETVILÁG MEGISMERÉSTÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA

jelző adatok a mecseki karsztformák korára vonatkozóan. Ekkor tárták fel a Melegmányi-barlangot is. A nagyobb arányú morfológiai kutatások mintegy másfél évtizeddel később, az 1950-es években indultak meg. Venkovits I. (1954) 1952-ben végzett geológiai kutatásai új morfológiai eredményekkel jártak. Ő az első, aki ősi karsztosodást vél a hegységben kimutatni. A morfológiai kutatások zömét az MTA Dunántúli Tudományos Intézete és a Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportja vezetése alatt álló társadalmi karsztkutató csoport végezte. A figyelem továbbra is a hegység karsztos térségére irányult. Szabó P. Z. (1961/a) törvényszerűséget vél felismerni a karszt morfológiai fejlődésében. Megállapítása szerint a pleisztocén második felében — egy korábbi fejlődést követően beállt időleges megtorpanás után — ismét fejlődik a karszt. Az újpleisztocénban tehát a formafejlődés-kiújulás tapasztalható. Állást foglal néhány, a karszt területén fekvő jelentősebb völgy (Szuadó és a mellette fekvők) keletkezésében. Ezek — megítélése szerint — kizárólag eróziós képződmények, amelyeket a lineárisan pusztuló Jakab-hegyi homokkő képzett ki. Jelentősen előre vitte ismereteinket Kevi L. (1955), aki a hegység területén számos karsztos üreget fedezett fel és térképezett. Ezek száma összesen 13, és a hegység teljes területére kiterjednek. Ugyanebben az időben a Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportja vezetése alatt működő csoport az Abaligeti-barlangban végzett feltáró munkát, melynek eredményeként ismeretessé vált a mai magasan fekvő ,,Nagy-terem". A karszt különböző pontjain végzett kutatásokról több beszámoló készült, amelyek híven tükrözik a munkálatok előrehaladását (Rónaki L. 1960, 1961, Voss B. 1960, 1961, 1964). A mecseki karszt kutatásának állását saját eredményeivel Szabó P. Z. (1961a) is kiegészítette. Újabb megállapításainak egyik legjelentősebbje az Abaligeti-barlang korára vonatkozó véleménye, miszerint annak képződése már az ópleisztocénban elkezdődött. Az 1950-es évek közepén ismét találkozunk olyan irodalommal, amely a hegység és a megye elhanyagolt egyéb morfológiai problémáival is foglalkozik. Szabó P. Z. (1957b) délkelet-dunántúli morfológiai fejlődéstörténeti kismonográfiájában egyik legjelentősebb újszerű felismerése az ősi völgyhálózattal kapcsolatos, amennyiben kimutatja, hogy a Nyugati-Mecsek egy-két vízfolyása a pleisztocén folyamán átfolyt a mai Pécsi-medencén D felé. Ezzel nemcsak a lefejeződés folyamatát mutatta ki a Mecsek közvetlen D-i előterében, hanem a Pécsi-medence kialakulására nézve is fontos adatokat szolgáltatott. A magyar geomorfológia figyelme az 1960-as évek elején ismét a tönkösödés problémája felé fordul. Ennek keretében Pécsi M. (1963) országos szintézist készít a hegységeinkben található felszínekről, illetve genezisükről. Az egész országra kiterjedő összefoglalásban a Mecsek felszíneiről is megemlékezik. Az addigi Pr/nz-féle (1942) kutatáseredmények — amely szerint a hegységben egy mediterrán és egy pannon lépcső van — némileg módosultak, és a hegység legfelső csúcsrégiója miocénnek bizonyult. Ez alatt három lépcső van, amelyek a harmadkor végi denudáció feltételezett szintjei. Ezek alatt fekszik az alsó-pliocén sík. Az 1960-as évek végén Lovász Gy. (1970) végez morfológiai tanulmányokat a hegység területén. Többek között a terület egyik vezér formációjával, a különböző korú