Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

IV. VÍZFÖLDRAJZ (Lovász György)

Az utánpótlódás történhet a nagy folyók medréből is. Ide megyei viszonylatban a Duna és a Dráva tartozik. A két folyó melletti sáv szélessége tulajdonképpen változó, és ezért számmal nehezen jellemezhető. Az mindenesetre biztos, hogy a folyóból történő utánpótlódás azokra a felszínekre jellemző, amelyek geológiai felépítésük következtében szoros kapcsolatban vannak a mai mederrel. Olyan területeken tehát, amelyek az eltemetett morotvák, kanyargós holtmedrek térsége, a laza, homokos, kavicsos rétegekben gyorsan mozog a talajvíz. Az utánpótlódás harmadik típusa a dombvidékeket tagoló völgytalpak térségére jellemző. Itt ugyanis a talajvíz csak a völgytalpakon alakulhat ki. A völgyoldalakban azonban igen gyakori a rétegvíz megjelenése, esetleg egymás felett több emeletben. Ahol a vízzáró rétegeket a lejtő metszi, ott a rétegvizek természetszerűen a lejtő irányába, a völgytalp felé kezdenek áramlani, és így a völgytalpi talajvízkészletet táplálják. A talajvíz áramlásának is különböző rendszerei, illetve típusai különböztethetők meg a megye területén. Az egyik és legnagyobb területet elfoglaló típust a felszínnel azonos és egyirányú áramlás jellemzi. Ez a típus található a síksági területeken, és a korábban említett dombvidéki felszíneken. A két terület áramlási rendszere között csupán mennyiségi különbség van, amennyiben a síksági lapos felszíneken a talajvíz esése rendkívül kicsiny, szemben a dombságiakkal, ahol igen nagy. A két különböző áramlási rendszer közötti további megkülönböztető jegy az áramlás iránya. Asíksági területeken délies, a dombságokon pedig az illető lejtőkitettségének függvénye, tehát igen változó. Minőségileg különböző áramlási rendszer mutatható ki a Duna és a Dráva közelében. A rendszer legfőbb jellemzője az évszakosán változó áramlási irány. Azokban az időszakokban, amikor a folyókon hosszantartó árvizek vonulnak le, kiáramlás történik a medrekből, amikor pedig a kisvízi időszakban a visszaáramlás a jellemző. így tehát ezekben a térségekben ún. nyomó és szívó hatása van a folyónak. A talajvíz mélysége igen változó. Általában azonban mondható, hogy a felszínközeinéi 3—4 m-rel ritkán fekszik mélyebben a tükör (Rónai A. 1961). Ennél mélyebb fekvés csupán a Görcsönyi-hát területére jellemző, ahol a löszben fekvő első vízzáró réteg (fosszilis talaj) gyakran 8—10 m mélyen fekszik, és így nagyjából itt alakul ki a talajvíz szintje is. A talajvíz járása szintén változatos. A legnagyobb amplitúdók a Dráva és a Duna morotvás területeinek talajvizeiben mutathatók ki, mert ezek a két folyó vízjárásának közvetlen hatása alatt vannak. Itt a 0 m-től a 3—4 m-es mélységig jelölhetjük a vízszintingadozás lehetséges értékhatárait. Ezeken a területeken a vízjárás szinte teljes egészében a folyók vízszintingadozásának függvénye, amely viszont nem mindig azonos a megyei csapadékjárással. A mélyen fekvő síkságokon (Pécsi-félmedence, Almás-patak hordalékkúpja), ahol már a csapadék hatása alatt álló a vízjárás, 1—5 m közötti értékekkel jellemezhető a vízszint ingadozása. Az évi vízjárás ebben a térségben a csapadék függvénye, tehát tavaszi maximumok és őszi minimumok találhatók, esetleges nyári másodmaximummal. A vízjárás harmadik genetikus típusa a dombságok völgytalpain alakul ki. A vízszint itt is közel van a felszínhez, de a maximumok rövidebb időtartamúak, mert a völgytalpak nagy esése miatt a talajvíz áramlása is intenzívebb mint bárhol a megyében. Különben erre a típusra is a tavaszi maximum és őszi minimum a jellemző.