Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)
IV. VÍZFÖLDRAJZ (Lovász György)
IV. 1. FELSZÍNI VIZEK A megye területe hazánk két nagy folyójának, a Dunának és a Drávának vízgyűjtőjéhez tartozik. A két vízrendszer közötti vízválasztó a Zselic és a Mecsek gerincén fut végig. A Középső-Mecsek térségében gyengén ÉNy—DK-i irány É—D-ire fordul. A Mecsek—Villányi hg. közötti dombvidéken, majd pedig a Villányi-hegység Ny-i részének gerincén haladva a vízválasztó, Beremend K-i térségében hagyja el az országhatárt, és tart a Duna—Dráva torkolat felé. Az említett vonal mentén kettéosztott megyének tehát az É-i és K-i része tartozik a Duna vízgyűjtőjéhez, a Ny-i és DNy-i pedig a Dráva vízrendszeréhez. A Dunához tartozik a megye területének 53 %-a, a Drávához pedig 47°/ 0-a. IV. 1. 1. A vízhálózat kialakulása A mai felszíni vízrendszer legősibb változata a helvét időszak utáni kiemelkedéstől valószínűsíthető. Morfológiai vizsgálatok ugyanis megállapították, hogy ettől kezdve a Mecsek mai legmagasabb része állandó szárazföldként valószínűsíthető. Vízfolyás indirekt bizonyítékát hordalék formájában a felső-pannontól ismerünk a Nyugati-Mecsek térségéből (Szabó P. Z. 1931). Területileg is említésre méltó vízrendszert csak a felső-pannon transzgresszió megszűnte után a felsőpliocénban tételezhetünk fel. Az időszak vízválasztója sok tekintetben hasonló futású volt a maihoz. A megfelelő geomorfológiai szintek térbeli elrendeződése alapján rögzíthető vízválasztó a mai Zselic gerincén át a Középső-Mecsekig. Itt azonban nem fordul D-re, hanem a hegység mai gerincén végigfutva, a Geresditönkön követhető tovább K-felé. A mai Duna térségében lealacsonyodott, és mai módszerekkel nem követhető irányban folytatta útját. Már a vízválasztó rögzített futásiránya is bizonyítja azt, hogy a felső-pliocén—ópleisztocén vízrendszerek É-i, illetve D-i lefolyásúak voltak. Észak felé a középső-pleisztocén végéig funkcionáló Kapos-árok süllyedéke (Marosi S. 1969, 1970), D-felé pedig az ópleisztocén elején megszűnt szlavóniai beltó (Sümeghy J. 1951) volt a helyi erózióbázis. A Rinya-lapály geomorfológiai fejlődéstörténetét ismerve (Szádeczky—Kardoss E. 1938, Marosi S. 1970) feltehető, hogy a megyehatár Ny-i térségében lényegtelen területi kiterjedésű és K—Ny-i irányú lefolyás is létezhetett. Hasonló tételezhető fel a megyehatár K-i szomszédságában a Dunavölgy fejlődésének ismeretében (Sümeghy J. 1951, Bulla B. 1936, Pécsi M. 1959, Molnár B. 1964, 1965.) A pleisztocén elején vízrendszerét, futásirányát a hegységi és dombsági területek
