Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

III. ÉGHAJLAT

Baranya megye négy jellemző területén a szárazabb és csapadékosabb évek miként váltogatták egymást, van-e valamilyen felismerhető tendencia vagy ritmus az éghajlat csapadékosabb, vagy szárazabbá válásában. A 29. ábra Abaliget, Pécsszabolcs, Boly és Mohács 10 éves átkaroló közepeit, valamint a 70 éves átlagokat tüntetik fel. A 70 éves csapadéksorokat vizsgálva a négy állomás alapján bizonyos szekuláris ingado­zásokat figyelhetünk meg, jó közelítés mellett azonos tendenciával. Egyrészt a XX. század elejétől egy kb. 1915-ig tartó erősen csapadékos periódust, amikor a 70 éves átlagot elérő vagy azt meghaladó évi csapadékösszeg 75—90%-os relatív gyakoriság­gal fordul elő (Abaligeten ez a tendencia hamarabb megszakad). 1915—1935 között az átlagnál alacsonyabb értékek voltak a gyakoribbak, tehát egy szárazabb időszak volt jellemző, majd 1935—1942 között ismét nedvesebb periódus uralkodott, majd 1952-ig ismét szárazabb periódus következett, Mohács kivételével, ahol az utóbbi 20 évben szárazabb periódus volt érvényben, itt az egyes évek csapadékösszegei 55%-os gyakorisággal a 70 éves átlag alatt maradnak, Boly és Pécsszabolcs esetében az átlag körül ingadozik, az 1952 előtti időszakhoz viszonyítva növekvő évi csapadék­összegekkel. Abaligeten a növekedés mértéke a 60-as évek közepéig erőteljesebb és 1952—1970 között 78%-os gyakorisággal a 70 éves átlag fölötti értékek fordultak elő, és csupán 22%-os gyakorisággal következtek be átlag alatti évi csapadékösz­szegek. ///. 6. 3. Hóviszonyok A téli csapadék egy része hó alakjában hull le és a fagypont alatti hőmérséklet mellett hótakaró képződik. Ismert, hogy a hóréteg hőszigetelő hatásának következ­tében az őszi vetéseket megóvja a fagytól. Ezért fontos a hóviszonyok részletes fel­tárása, amelyet Baranya megyére a havas napok átlagos számának (XXVIII. táblázat) és a hótakaró átlagos vastagságának (XXIX. táblázat) bemutatásával ismertetünk. XXVIII. Táblázat A havas napok átlagos száma (a csapadék mennyisége & 0,1 mm) 1901—1950 Hajósy F. után (1960) Állomás VII VIII IX X XI XI! I II III IV V VI Év Komló 0,2 2,1 4,4 6,3 4,5 3,1 0,8 0,0 — 21,4 Pécs — —. .— 0,2 1,9 4,2 6,0 4,0 3,0 0.9 0,0 — 20,2 (Egyetem) Pécs — .—. 0,0 0,5 2,3 5,2 7,0 5,1 3,9 1,2 0,1 — 25,6 (Mecsekszabolcs) Pécsvárad — — 0,1 0,5 2,5 5,2 7,0 5,1 3,7 1,3 0,1 — 25,5 XXIX. Táblázat A hótakaró átlagos vastagsága, cm 1929/30 —1943/44 Állomás X XI XII I II III IV V Év Komló 0,0 0,1 4,7 6,8 9,4 1,4 0,0 6,9 Pécs (Egyetem) — 0,0 1,8 4,1 7,8 0,9 — — 8,5 Pécsvárad — 0,1 •1.0 4,9 7,9 1,4 0,0 — 6,7

Next

/
Oldalképek
Tartalom