Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

tatófúrási tevékenység tárta fel (VADÁSZ E. 1935, WEIN GY. 1952c, HÁMOR G. 1964a, 1970, NÉMEDI Z.-KOVÁCS E.-FÖLDI M. 1962, FÖLDI M. 1966). A hidasi barnaszénmedence limnikus—paralikus kifejlődésű rétegsorának vastagsága 30—45 m közt váltakozik és összesen 42 barnaszén-réteget különböztettek meg a hidasi lejtősakna kihajtásánál (WEIN GY. 1952b), amelyek közül legfeljebb hét telepet fejtettek. Ezek közül a négyes számú, amelyben jól megfigyelhető vékony (néhány cm vastag) fehér dacit kristálytufa réteg települt, volt a legvastagabb (3 — 8m) és legkevesebb meddő-kőzetbetelepülést tartalmazó telep. A barnaszén (lignit) fásföldes, lágy megjelenésű, gyakoriak benne a barna, eredeti szerkezetű fatörzstöredékek. Levegőre kerülve víztartalmát gyorsan vesztve megrepedezik, szétesik. Fűtőértéke 1750—2100 kcal/kg, hamutartalma 17—19%, nedvességtartalma 43 — 33%, kéntartalma 2—3%, illótartalma 25—30%. Meddő-közbetelepülések: bentonitos duzzadó agyagféleségek, amelyek a vágatok kihajtásánál érintkezve a nedves bányalevegővel, duzzadnak és a vágatokat ,,összenövesztik", diatómás, hidrobiás mésziszap, sávos-, puha agyagmárga lencsés kifejlődésű, barna színű diatoma-pala, amelyet rövid ideig építkezési célokra fejtettek, de az alacsony készletek miatt nem volt műrevaló, az V. telep után jelentkező ingressziók maradványai, a Cerithiumos és Ostreás lumasella padok. A barnaszéntelepek az egykori partvonal irányában kiékelődnek, a medence felé pedig szétágaznak és elvékonyodnak. Nagypall és Pécsszabolcs környékén a barnaszéntelepes összletben a fúrások négy, általában 0,3—0,6 m vastagságú (maximálisan 1,6 m) lignittelepet, Pécsvárad belterületén három 0,4—1,1 m (maximálisan 2 m-es) barnaszénréteget tártak fel (HÁMOR G.-OROSZNÉ HAJÓS M.-RAVASZNÉ BARANYAI L. 1965). A telepek a részmedencék belseje felé kiékelődnek és nagyobb területeken át nem követhetők. Pusztakisfalu —Hosszúhetény környékén folyóvízi homokos rétegek képviselik az összletet. Az összlet vastagsága 50—100 m közt változik, a medencék felé 15—20 m-re elvékonyodik. A faunakép kevert jellegű, helyenkint így a pécs-szabolcsi légaknában tiszta tengeri fauna került ki az összlethez tartozó rétegekből. A spóra —pollenkép az előzőekhez képest a klíma bizonyos fokú lehűlését jelzi. A viszonylag nagy mennyiségű helyi, páradús trópusi klímára utaló alak mellett megjelennek elég nagy számmal a mérsékelt övi lombhullató formák is (NAGY L.-né, 1969). Az itt és a többi miocén mikroflórában mindenhol megtalálhatók a szárazföldi hegyvidéki fenyő pollenek. Ebből a megfigyelésből is arra következtethetünk, hogy a szárazulatok, szigetek nem voltak messze és azok, ha a lepusztulás termékeit is figyelembe vesszük, talán a mai mediterrán tenger magas szigetsoraihoz hasonlíthatók. Mikrofaunájának fontosabb alakjai: (KORECZNÉ LAKY L-KERNERNÉ SÜMEGI K. in : HÁMOR G. 1970) : Quinqueloculina seminula L., Triloculina austriaca d'Orb., Globulina tubercidata d'Orb., Nonion boueana d'Orb., Nonion granosum d'Orb., Elphidium crispum Lam., E. macellum F.—M., E. subnodosum Münst., E. slriatopunctatum F.—M., Reusella spinulosa (Rss.), Rota/iabeccarii

L., R. papulosa Brady, Asterigerina planorbis d'Orb., Cassidulina laevigata d'Orb., Globigerina bulloides d'Orb., Cibicides lobatulus W.—J., C. ungerianus d'Orb., C. dutemplei d'Orb. A rnakrofauna néhány fontosabb alakja (BÖCKH J., STRAUSZ L, CSEPREGHYNÉ MEZNERICS L, KOVÁCS L., KECSKEMÉTINÉ KÖRMENDI A., KÓKAY J., BOHNNÉ HAVAS M., FÖLDI M. adatai alapján in HÁMOR G.