Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)
I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)
telepet tartalmaz. Az Északi Pikkely területén, Nagymányokon a produktív, csökkent vastagságú középső telepcsoport feletti meddő durva homokkő-összletet sorozzák a felső telepcsoportba. A kőszéntelepes összlet faunája édesvízi — félig-sósvízi (eurihalin) folyami — tavi —lápi —lagunás élettérre utal, amelyet rövid ideig tartó tengeri ingressziók váltottak fel. A kövületes padok rendszerint a kőszéntelepek fedőjében helyezkednek el, jelezvén a ciklus (ingresszió) utolsó szakaszát. Az összlet alsó részén hettangi, a felső részén szinemuri alakok vannak túlsúlyban. Legjellegzetesebb alakok a következők: Liogryphaea obliqua (Goldfuss), Avicula capellini, J. Böhm. Gervilleia inflata Schaf h., G. obliqua Mart., Modiola neumayri Terquem, Perna infraliasica Quenst., P. peter si Vadász, Mytilus liasicus Vadász, Cardinia listeri Sow., Trigonodus vizeri Vadász, Ceromya infraliasica Pet., Promathildia tunritella (Danker), Isocyprina germari Dunk., I. rotundata Vadász, Ostrea irregularis Miinst., Coelostylina Hasina Terquem, C. nana Terquem, Ostracodák és Phyllopodák, így [saura minuta (Goldf.) Howellites princetownensis var. minor Nagy, valamint féregjárat nyomok. Nem gyakoriak, de szintjelző fontosságúak: Coroniceras bucklandi Sow., C. rotiforme Sow., Arnioceras cf. hartmanni Opp., Crinoideák. Ezek a tengeri körülményekre utaló alakok főleg a felső telepcsoport alsó részéből kerültek ki (PETERS K. 1862a, 1863a, HERTLE L. 1873, STUR D. 1887, KLEIDORFER F. 1898, VADÁSZ E. 1935, HAJÓS M. 1956, NAGY E. 1960, NAGY I. Z. 1964 (in BÁRDOSSY GY. 1964), NAGY J. 1967). Kuriozitásként meg kell említeni néhány Plesiosaurus csigolya-naradványt és a vasasi külfejtésben a 8-as telep fekü homokkő padjából a szerző által lelt, egyedülálló és pontosabban meg nem határozott, két lábon járó Dinosaurus lábnyomokat (TASNÁDÍ-KUBACSKA A. 1967). Az egész kőszéntelepes összletre jellemző a növénymaradványok gyakorisága és a növénytársulások azonos kifejlődése. A liász korú flóra nedves, tropikus—szubtrópikus klímára utal. A makroflóra finomrétegtani korrelációs problé nák megoldására nem alkalmas, elsősorban azért, mert annak legnagyobb része palahányóról került ki. Az újabb spóra-pollenvizsgálatok (GÓCZÁN F. 1956, BÓNA J. 1963, BÓNA J. in: NAGY E. et. al. 1969) az egyes telepek azonosításánál ki;ebb távolságon belül használható módszernek bizonyultak. A leggyakoribb növénymaradványok a következők : Equisetites muensteri Sternberg, Todites roesserli (Presl in Sternberg), Kryslofovich, Fhlebopíeris muensteri (Schenk.), Hit mer et Hörhammer, „Chlaíhopteris meniscoides Brong." Thaumatopteris münsteri Göppert, Thinnfeldia rhomboidalis Ettinghausen, Taeniopteris tenuinervis Brauns, Podlzamites lanceolatus (Lir.dleyetHulton).(FOBTTERLEF. 1862, NAGYI. Z. 1956, 1958, 1964 (in BÁRDOSSY GY. et al. 1964), GREGUS P.-KEDVES M. 1958]. A részletes kőzzettani vizsgálatok (NOSKENÉ FAZEKAS G.-NAGYNÉ MELLES M. in NAGY E. et al. 1969) kimutatták, hogy az üledékgyüjtő medence É-i részén (Északi Pikkely) a kőszénteíepes összlet homokkőréíegekben gazdagabb, a homokkő durvább összetételű, földpátdús és biotitban is gazdagabb, alacsonyabb érettségi fokú mint a D-i, pécs—vasasi vonulatban. É-on az uralkodó agyagásvány a kaolinit és alárendelten hidrocsil ám, míg D-en az illit mellett jelentős a szeriéit A karbonáttartalom és agyagvaskőtartalom D felé emelkedik. Mindezen adatokból megállapítható, hogy az öbölszerű, aszimmetrikusan D-en erőteljesebben) süllyedő