Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

részeiként említ JÁMBOR Á. (1969) és HETÉNYI R.-FÖLDI M.-RAVASZNÉ BARANYAI L. (1971) már a variszkuszi szubszekvens savanyú vulkanizmus első termékeként regisztrálható és a hatalmas variszkuszi magmatizmus utolsó és már a felszínre kiömlő képződményének tekintendő, a perm kvarcporfir vulkánitokkal együtt. A felső-karbon kvarcporfir kavicsok effúzív és explozív fajtákat képviselnek. Gyengén metaform állapotuk alapján különböztethetők meg a perm kvarcporfiroktól. Ezen az alapon a felső-karbon lepusztulási időszakot megelőzően is kontraktív tektonikai fázist (ausztriai fázis) kell feltételeznünk, ami az asztúriai fázissal hozható kapcsolatba. Felso-karbon A Villányi-hegység É-i előterében több mélyfúrás tárta fel a felső-karbon rétegsort. Mielőtt a fúrások tisztázták volna a képződmény helyzetét és kifejlődését, már a Mecsek-hegység helvéti kavicsaiból ismertük annak növénymaradványokat is tartalmazó kavicsait (WÉBER B. 1964, SOÓS I.-JÁMBOR Á. 1960, JÁMBOR Á. — SZABÓ J. 1961). Elterjedésére vonatkozólag és Magyarország más területeiről ismert előfordulásaival való kapcsolataira is voltak elképzelések (WEIN GY. 1960). Végül a Magyar Állami Földtani Intézet kutatófúrásai tisztázták a D-ről származtatott kavicsok eredeti helyének kérdését. A fúrások 1967-ben Bogádmindszent — Téseny — Baksa közti területen a pleisztocén és a felső-pannon rétegek alatt tárták fel a felső-karbon rétegsort. A Bogádmindszent-1. sz. fúrás (HETÉNYI R — FÖLDI M.-RAVASZNÉ BARANYAI L. 1971.) 1352 m mélységig hatolt le és 248 m vastag pleisztocén és felső-pannon rétegsor után talpig felső-karbon rétegekben haladt. A fúrások adatai arra vallanak, hogy a homokkő, szericitpala, konglomerátum és vékony antracittelepeket is tartalmazó rétegsor a prekambriumi kristályos palákra diszkordansan települ és D felé lejtve a perm rétegsor alá süllyed. A rétegsort szárazföldi eredetű, ciklikus mocsári—delta üledéksor építi fel. Teljes vastagságát nem ismerjük, de feltehetően 1000 m-nél is vastagabb. A ciklusok kavicsos homokkővel kezdődnek, majd homokkővel folytatódnak és aleuritos homokkő után kőzetlisztes szericitpala réteggel záródnak. A ciklusok vastagsága 10—30 m közt váltakozik. Az eddig feltárt rétegsor alján több vékony antracit réteget is harántolt a fúrás. A cikluskezdő kavicsok nagysága 2—25 mm és anyaguk muszkovit-gneisz (polimetamorf típusú mikroklin és plagioklász tartalmú fajták), mikroklingránit, milonit, csillámpala és fillit, kvarc, kvarcit és a mórágyi porfiroblasztos gránittól elütő, alig migmatitos gránit, gyengén metaform kvarcporfir, amelynek van egy effúzív és egy explozív fajtája, szenes fekete pala, aleurolit, durva kvarc-homokkő, arkoza (25% földpát is). A homokkövek közép-, durvaszemüek és közepesen vagy rosszul osztályozottak. Vékony, vulkáni tufa, ill. bentonit betelepülések arra mutatnak, hogy a felső-karbon üledékképződés időszaka alatt sem szünetelt a vulkáni működés. Kontakt hatást létrehozó földpát-kvarc anyagú ,,aplif erek járják át a rétegsor alsó részét. Anyaguk a felső szakasz kavicsai közt megtalálható. A finomabb anyagú képződmények préseltek. A finomabb frakciókból az aleurolitból növénymaradványok is előkerültek. Agyagos közbetelepülések helyenkint bitumenesek, a fúrás alsó szakaszában olajszagú homokkő rétegeket is észleltek. A miocén kavicsok-