Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

triász elején is tovább tartott. Ezt a rétegek fáciesei meggyőzően tükrözik. Ennek az időszaknak ősföldrajzi és ezen belül felszínfejlődési folyamatairól természetszerűen elsősorban a Mecsek-hegységben a felszínen található képződményekből tudjuk a legrészletesebb következtetéseket levonni. A legújabb idők szerkezetkutatásai azonban az egész Délkelet-Dunántúlra vonatkozóan is szolgáltattak újabb, részletesebb információkat. Az alsó-triász a legnagyobb területen és a legnagyobb részletességgel a NyugatiMecsek perm antiklinálisa körül van feltárva. Az összes idevonatkozó információnkat tehát elsősorban innen szerezhetjük. Az alsó-triász werfeni emelete alsó részének (szeizi rétegek) első rétegei igen emlékeztetnek a perm befejező fáciesére. A vörös aleurolit még alsószakaszjellegű folyóvízi képződmény és jelzi a Mecsek e területrészének partközeli, mélyenfekvő jellegét. A réteg szemcseösszetételi görbéje a durva kőzetliszt kategóriában kulminál (NAGY E. 1968). Egy olyan folyóvíz jelenlétére enged ez következtetni, amely már korábban, — a parttól távolabb — megszabadult durvább hordalékától és itt a partvonal közelében már csak a finomabbat akkumulálja. A következő rétegben (vörös arkózás homokkő) található hullámfodrok híven mutatják, hogy a lassú süllyedés tovább tart, de az akkumuláció már nem tud ezzel egyensúlyt tartani. Ezért a transzgresszió elérte a Nyugati-Mecsek perm-magját. A barna, mangánoxidos aleurolitnak a rétegsorban való újbóli megjelenése jelentheti a tengerfenék szekuláris emelkedését, de értelmezhetjük egy hatalmas delta időközben történt áthelyeződésének is. Mindkét feltételezésünk azonban igen gyenge szerkezeti mozgásokkal lehet összefüggésben. Ebben a rétegben az ásványtani vizsgálatok a túlnyomóan magmatikus anyagokból épült felszínekre jellemző ásványi összetételt (magnetit, biotit, ortoklász, stb.) állapították meg, ami igazolja, hogy az alsó-triász szeizi alemelet közepén már a Mecsek tágabb térségében lepusztult a gránitról a feltételezhetően vékony lepelt képező permi homokkő. Az anyag minden valószínűség szerint a közelben fekvő és vékony felső permi rétegekkel borított felszínről származik, ahol ekkor a völgybevésődések már feltárhatták a fekü idősebb gránitot is és ennek anyaga halmozódott fel a nyugati Mecsekben. A világosszürke dolomit a tengerfenék újbóli mélyülését jelzi. A kőzettani vizsgálatok azonban kétségtelenül igazolják a közeli szárazföldi hatást, mert a kvarc, muszkovit, földpát és a biotit kimutatható benne (NAGY E. 1968). A szeizi emelet tehát az alsótriász első időszaka, amikor a folyóvízi, delta és partközeli felszínfejlődési folyamatokat a sekélytengeri lagunás állapot vált ja fel. Ebben a fejlődési szakaszban Délkelet-Dunántúl ezen a területén közvetlen partközeli folyamatok is lejátszódnak, mert bizonyítékát találjuk a szeizi abráziónak is. Ezt a dolomitréteget ugyanis zöldpalát tartalmazó breccsaréteg követi, ami nyilvánvalóan utal a közvetlen közelben pusztuló idősebb szeizi rétegekre. Miután a breccsa törmelék összecementeződése, így csakis abráziós folyamat bizonyítékaként értelmezhetjük. A szeizi emeletet ismét agyagkő zárja, ami szintén a tengerfenék emelkedését jelzi. Az alsó-triász második fele (kampili rétegek) kezdetén szintén lagunás, sekélytengeri ősföldrajzi állapotot tükröz a gipsztelepes rétegsor.