Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

A karbon végén, vagy a perm elején ismételt vulkanizmussal számolhatunk a Délkelet-Dunántúl területén. A korábban képződött gránitban ugyanis szerkezeti mozgások hatására É—D-i hasadások keletkeztek és ezekben bosztonitképződés volt. Ma ezeket bosztonit-telér formájában tanulmányozhatjuk a Geresdi-tönkön (MAURITZ B.-CSAJÁGHY G. 1952). Karbonvégi képződését támogatja, hogy a bosztonitkavicsokat mélyfúrásokkal (Hetvehely) a permi homokkövében kimutatták (BARABÁS A. 1956). PERM Alsó-perm Területileg változó fáciesű. Az egyik típusban szürkészöld, laza kötésű homokkő, szenes zsinórokon kívül növényi maradványok és agyagbetelepülések jelzik, hogy szárazföldi, partközeli akkumulatív jellegű terület képződményei. Kovásodott fatörzsek görgetett darabjai a folyóvízi tevékenységet is igazolják Délkelet-Dunántúl térségében. Az ehhez a típushoz tartozó domborzati kép tehát valószínűleg lapos, partközeli jellegű lehetett, ahol a meleg nedves klímában erős akkumuláció volt. Ez az időszak még a gránit fedőjének, a felsőkarbon paláknak, homokkövek intenzív lepusztulási szakasza. Az alsóperm rétegek másik — fiatalabb — típusa folyami eredetű durva konglomerátum (BALOGH K. 1966). Ebben az esetben nyilvánvalóan hajdani folyóvízi akkumuláció anyagának maradványával van dolgunk, ami egyben azt is mutatja, hogy a perm kezdetén a közeli magas felszínről lineális pályák mentén megindult a frissen kiemelkedett terület nagyarányú pusztulása. A szállítás iránya, a keresztrétegzettség és a görgetettségi vizsgálatok tükrében délnyugatinak, hossza alig 30—70 km-nek bizonyult (SZABÓ J. 1964., BARABÁS A. 1956). Ebben a kongolomerátumban már megjelennek a gránittérszint jellemző kőzetek, ami a felső-karbon fedő foszIányos jellegét igazolja. Valószínűleg az alsópermben ismét találkozunk gyenge vulkáni működéssel. A grániton keresztül a felsőkarbon fillitbe több helyen aplittelérek nyomultak (VADÁSZ E. 1960). Ezek vagy felsőkarbon, vagy alsóperm képződmények. Középső-perm A rétegsor jellege a relief növekedését, azaz orogén fázist tükröz. A képződmény ugyanis uralkodóan konglomerátumba megy át; ököl és gyermekfej nagyságú görgetegek jellemzik. Kavicsanyagában megjelenik az idősebb gránit, gneisz, kvarc és kvarcporfir (BARABÁS A. 1955). Ez jelzi, hogy a felső karbon fedő már lepusztult. A perm közepén az anyagkihordás tehát az alsópermhez képest megnövekedett. Az általános szállítás iránya északnyugatira változik és így ilyen marad a felső permben is (SZABÓ J. 1964). Ennek az időszaknak az elején képződik a kvarcporfir is. Ezt a folyamatot minden valószínűség szerint nagyarányú szerkezeti mozgások és az ezzel együttjáró kiemelkedések kísérik. Ez a mozgás (Saali orogén fázis) pedig a variszkuszi hegységképződés egyik epizódja.