Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

san de nem szerkezeti vonal mentén, települ a kristályos kőzetekre, ill. felső karbonperm rétegekre. A mezozóos geoszinklinális időszak alatt igen érdekes izosztatikus összefüggést figyelhettünk meg a Mecseki- és Villányi szerkezetek közt. (WEIN GY. 1969, 1967a). Amíg a Mecseki vályú gyorsan süllyedt a Villányi szerkezet ellentétesen mozgott, felemelkedett és így üledékképződés nem történt. Ez a folyamat a felső triásztól doggerig és alsó titontól-barremiig tartó időszakok alatt kétszer ismétlődött meg. Az óalpi geoszinklinális fejlődés időszakát az ausztriai mediterrán orogén fázisok alatt végbement igen erős kontraktív mozgások zárták le. Ebben az időben alakult ki a Mecsek- és Villányi-hegység gyürt-pikkelyes szerkezete, ami a hegységek mai képének fő jellegzetessége. Az erőteljes kompresszív fázisok alatt (apti-cenomán közt és cenomán neogén közt) DNY —ÉK-i irányú gyűrt szerkezetek keletkeztek, amelyek helyenkint elszakadt pikkelyes feltolódásokká fejlődtek. A vergencia úgy a Mecsekbe, mint a Villányi-hegységben kétoldalas volt. A Mecsek-hegységben a plasztikusabb rétegsor következtében a gyűrődések uralkodnak, míg a merev, főleg karbonátos kőzetekből felépült Villányi-hegységben a pikkelyes szerkezet dominál. Ezenkívül a feltolódásokkal párhuzamos és erre merőleges törésvonalak is keletkeztek. A térszűkülés mértéke hozzávetőlegesen 30—40% volt. Eltekintve a diabázok okozta kismértékű kontaktmetamorfózist, eltekintve a préseltségtől dinamometamorf elváltozások nem figyelhetők meg. A Mecsek-hegységben kialakult legfontosabb szerkezetek a Kővágószőlősi antiklinális, amelynek keleti lebukó részén maradt fenn a pécsi és komlói alsó liász kőszénterület és a kisújbányai medence, amelynek északnyugati szegélyét a márévári antiklinális képezi (WEIN GY. 1968). A paleozóos délmecseki főtörésvonal, amely a Mecsek—kiskőrösi eugeoszinklinálist elválasztja a Mórágyi kristályos háttól a kompresszív fázisban ütköző vonalként szerepelt a két szerkezeti egység közt. A Villányi-hegységben hat északnyugat felé és egy délkelet felé irányuló pikkely keletkezett (WEIN GY. 1969a.). A pikkelyekkel és gyűrődésekkel párhuzamosan és haránt irányban vetővonalak is keletkeztek. Az orogén időszakot a cenomán után teljes kiemelkedés követte. A szárazföldi időszak alatt, amely az alsó helvétiig tartott valószínűleg keletkeztek törésvonalak de ezeket üledékképződés hiányában nem tudjuk észlelni. A szárazföldi időszak az egész mezoalpi ciklust magába foglalja úgy, hogy erről ezen a helyen többet nem mondhatunk. A neoalpi ciklust a helvéti tenger törések által preformált süllyedékekbe történő benyomulása és egyidejű savanyú poszttektonikus vulkanizmus vezette be. Ezeket a töréseket részben a szávai (HÁMOR G. 1964) de főleg az ósteier fázisban keletkeztek. A neogén szerkezetalakulás merőben eltér az eddigi már a variszkuszi mozgások alatt kialakult DNY —ÉK-i pasztákba elrendeződött szerkezetektől és dilatációs jellegű szétdarabolódásos stílusú. Ekkor keletkeznek részint a régebbi törések felújulása de főleg újabbak kialakulása útján azok az ÉNY—DK-i és erre merőleges vetőrendszerek, amelyek a mezozóos gyűrt pikkelyes szerkezetet szétdarabolták. A törések mentén kiemelkedő és besüllyedő blokkok jöttek létre, amelyek az előrenyomuló neogén tengerben kialakuló fáciesek elterjedését szabták meg. Ebben az időszakban Délkelet-Dunántúl szerkezeti szempontból egyöntetűen viselkedett. A Dél-Zalai medence felől előrenyomuló helvéti és tortón transzgresszió először a Mecsek-hegység északi előterében kialakult K—NY-i irányú süllyedékbe nyomult be. Itt halmozódott fel a déli szárazulatból behordott durva hordalékanyag. Majd