Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)
DOKUMENTUMOK - I. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom fejlődése az 1929—1933. évi gazdasági világválság idején
gyobb bűnt követi el magával s osztályával szemben, ha polgári lapokat támogat. Még a mai nehéz viszonyok között is többet tehet pártsajtónkért! Tegyük olyan erőssé a Népszavát, hogy az dacolhasson minden ellenfelünkkel. A helyesléssel fogadott beszéd után a vita következett, amelyben részt vettek : Varga, Szegedy, Helmli, Wischer és Pados elvtársak, akik valamennyien a pártszervezet kiépítésének és a pártsajtó terjesztésének módozataival foglalkoztak és javaslatokat tettek a további munkát illetően. Az indítványok elfogadása után megválasztották a végrehajtó- és ellenőrzőbizottságot. Az országos pártkongresszusra Dick és Herr elvtársakat küldték ki. Népszava, 1930. június 5. (A pécsi pártszervezet évi rendes pártértekezlete.) 17. 2930. június 27 A Népszava cikke a pécsi téglagyári munkások bérmozgalmáról, sztrájkjáról A pécsi téglagyárosok és az országos téglakartell főhangosai pár héttel ezelőtt arra vállalkoztak, hogy az összes munkások munkabérét mintegy 25%-kal leszállítsák. Kiadták az ukázt és amikor a munkások ellenálltak, azzal fenyegetőztek, hogy az összes munkásokat elbocsátják, helyettük vidéki munkásokat hoznak és a lakásokból kilakoltatják a védekezni merő munkásokat. A munkások nem ijedtek meg a fenyegetésektől és állták a rájuk kényszerített harcot. Szombaton este az iparhatóságnál békéltető tárgyalás volt. ahol a munkások kiküldöttei Dick György elvtárs vezetésével jelentek meg. Dick elvtárs előadta az iparhatósági biztosnak, hogy a téglagyárosok a kartell árajánlatával arra vállalkoztak, hogy a munkások bérét egyoldalúan nagymértékben leszállítsák. Ez a lépésük teljesen indokolatlan, azzal sem menthető, hogy a tégla árának leszállítása tette szükségessé. Mert amíg a tégla árát csak 9%-kal mérsékelték, addig a munkabér-leszállítás több mint 25%-ot tett ki. A munkások, tekintve a mai gazdasági helyzetet, legfeljebb abba hajlandók átmenetileg beleegyezni, hogy ahány százalékkal leszállítják a tégla árát, annyi százalékkal essék az akkordbér is. Az egyezség szombaton nem jött létre, amire a tárgyalást szerda estére halasztották. A szerdai tárgyaláson a gyárosok megbízottai egész sereg adattal igyekeztek bizonyítani, hogy eljárásukat a mai gazdasági viszonyok kényszerít ették rájuk és a viszonyok javulásával hajlandók a régi bérekre visszatérni. A munkások megbízottai ugyancsak fölkészülten állnak szemben a kartell akciójával és kimutatták, hogy a gyárosok állításai a való helyzettel merőben ellentétesek. Végül abban történt megállapodás, hogy a bérleszállítás a tégla áreséséhez igazodik és a tervbe vett építkezések megindulásával