Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)

DOKUMENTUMOK - I. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom fejlődése az 1929—1933. évi gazdasági világválság idején

a munkásszövetségek központjai 5000 P-vel járultak és a helyi munkás­ság a maga körében, dacára a rendkívül súlyos gazdasági válságnak, 5000 P összegyűjtését határozta el. De mert a munkásság tömegei munka nélkül vannak és a dolgozóknak is nagy gondot ad a mindennapi kenyér megkere­sése, a fontos közérdekű terv megvalósításához kénytelenek vagyunk a város közönségének áldozatkészségét is kérni, miért is vagyunk bátrak arra kérni Polgármester Urat: Kegyeskedjenek az illetékes fórum elé pár­tolóan oly értelmű javaslatot tenni, hogy a város közönsége a Munkás­otthon kibővítéséhez legalább 10 000 P (Tízezer pengő) összeggel hozzá­járulni szíveskedjék. — Ha netalán ezen összegnek egyszerre való ki­utalása nehézségekbe ütközne, úgy két részletbeni kiutalás is elősegítené a terv megvalósítását és a munkásságra megnyugtatólag hatna. Az ország különböző városai mindig megértéssel támogatták a városuk munkássága részéről előterjesztett ily irányú kérelmet és több város ennél jóval nagyobb összeggel is támogatta a területén lévő Munkásotthon akció­kat. Nem is beszélünk a nyugati államok városairól, ahol már régen fel­ismerték a munkásotthonnak rendkívüli nagy társadalmi és kulturális célját. Abban a reményben vagyunk, hogy városunk törvényhatósági bizott­sága megértéssel fogadja a munkásságnak ezen első és nagyfontosságú kérését és nem zárkózik el annak teljesítése elől. Kérjük fogadja Méltósá­god, mint a város polgármestere, tiszteletünk nyilvánítását. Pécs, 1929. december hó 8-án. A „Jövő" Munkásotthon Szövetkezet vezetősége nevében: Dick György P. H. Hergert Antal titkár elnök (Tisztázat.) Bm. L. Pm. ált. ir. 7143/1930. A polgármester a kisgyűlés elé vitte a kérelmet, amelyet az 1930. február 18-án tartott ülésén elvileg elfogadott, megbízva a polgármestert, hogy egy ké­sőbbi időpontban (adatok beszerzése után) a gyakorlati megoldást is terjessze elő. 1936-ban újra támogatást kért a szövetkezet. Ez év június 13-i polgármes­teri határozatban a különböző adó- és illetékkiszabásnál részletfizetésre kap­tak engedélyt. Uo. 10. 1930. január 24 A központi bányafelügyelő jelentése a bányaigazgatóságnak a Vasason feketelistára tett bányászokról Freund András segédvájár, ki 1902. évben Lánycsók községben szüle­tett, nős, felvétetett 1929. április hó 29-én, leszámoltatott 1930. január hó 15-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom