Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)
DOKUMENTUMOK - II. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom a II. világháborút megelőző években, 1934—1939
amit a gyűlés lefolyása mutatnak és az azt követő események. Megítélésük szerint a bányamunkásság minden tömegmegmozdulásra hajlamos, a gyűléseken nagyrészt italosán jelenik meg, viselkedése vajmi ritkán meggondolt és megfontolt s így az alkalmi megnyilatkozásokból következtetéseket levonni nem lehet. Véleményük szerint az is kérdéses, hogy a helyi csoport fog-e tényleg a jövőben aktivitást kifejteni és intenzívebb tevékenység esetén sem hiszik, hogy nagyobb tömeget tudjanak a szervezetbe bevonni, mint amekkora a szervezet laza működése mellett is oda tartozott, ez pedig megítélésük szerint nem nagy. Az eredményeket kétségkívül csak a jövő fogja megmutatni, a maga részéről a járás főszolgabírója azonban, egyelőre nem tud a munkás-bizalmiszolgálat jelentéseinek értékében teljesen megbízni, mert éppen az adott esetből és annak kialakulásából következtetve az az érzése, hogy a munkásság széles rétegeitől eléggé elkülönzötten élő előmunkások maguk sincsenek a munkásság tömegeinek hangulatáról oly mérvben tájékozva, hogy megfigyeléseikre és jelentéseikre teljes bizonysággal építeni lehessen. Véleményem szerint a szoc. dem. szervezkedés változatlanul veszélyes, mert az állandó titkos és földalatti munka éles ellentétben áll a nyilvánosság előtt hangoztatott és legalább is a múlttal szemben kevésbé veszélyesnek látszó törekvésekkel. Sásd, 1936. évi augusztus hó 17-én. Blaskovich főszolgabíró. (Tisztázat.) Bm. L. főisp. biz. ir. 256/1936. 1936. augusztus 24-i újabb jelentésében Blaskovich főszolgabíró arról számolt be, hogy a helyi csoport vezetősége sztrájkot készít elő. Továbbá a harkányi gyógyfürdőbe beutalt bányászok között is folytat a pécsi pártszervezet agitációt a komlói szervezet kiépítése érdekében. Uo. Augusztus 31-én a komlói helyi csoport vezetősége a szászvári és mázai munkásság között indított szervezkedést vele párhuzamosan a „pécsi szociáldemokrata párt bányáról bányára járva erősíti szervezeteket..." Uo. Szeptember 2-i jelentésében Blaskovich a leventeköteles ifjúság között végzett eredményes szociáldemokrata agitációról küldött tájékoztató jelentést. Uo. Ugyanezen a napon egy részletesebb jelentése arról számolt be, hogy „... a komlói szervezkedés várakozás ellenére erősödik és a 844 kőszénbányász közül 500-on felül beléptek a szakszervezetbe, 300-on felül rendesen fizetik a tagdíjakat is. A főispán szeptember 14-én a belügyminiszternek felterjesztett összefoglaló jelentésében a pécsi pártvezetőséget jelölte meg a komlói szakszervezet újjászervezőjének. A pártvezetőség — e jelentés szerint — általános sztrájkkal kívánja visszanyerni tekintélyét a bányavidéken. Bm. L. főisp. biz. ir. 208/1936. Szeptember 3-án a IV. csendőr kerület 4. nyomozó alosztály parancsnokság jelentése szerint a helyi csoport bérmemorandumot nyújtott be a komlói bányaigazgatósághoz. A memorandum elutasítása esetén sztrájkkal kívánnák követeléseiket kiharcolni. A helyi csoport elnöke szerint: „amennyibe a bánya vezetősége a kérésüket elutasítaná, hogy (haladéktalanul) sztrájkba lépnek. Nézete szerint a komlói telepen minden munkás szervezett lesz és ők fognak parancsolni. Krivanek Rezső alelnök hozzá tette, hogy Komlón olyan felfordulás lesz, amilyet a bánya még nem látott..."