A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)
BEVEZETÉS
róságokkal a debreceni kormány pénzügyminiszterének azt a rendeletét, amely szerint a szeszmérőgépek nélküli szeszfőzdék működését is engedélyezi a miniszter. 07 Pillanatnyilag megbénult a cukrászipar, mert az igazgatási hatóságok anyaghiány miatt nem tudták teljesíteni a cukrászok cukorkiutalás iránti kérelmét. A lakosok közül többen úgy igyekeztek a cukorhiányon segíteni, hogy házilag, kezdetleges eszközökkel, kisipari eljárással próbáltak a cukorrépából cukrot főzni. Egyéb anyagokból is megkísérelték a cukor előállítását. (218. sz. dok.) A háborús károkat szenvedett épületek, lakóházak újjáépítése céljából be kellett indítani az építőipart. Ebből a célból összeírták a téglagyárakat, megindították a gőzfűrészüzemeket, üzembehelyezték a kőbányákat, megkezdték az épületanyagok gyártását. 08 A pécsi Zsolnay gyárnak is az üzemeléséhez fára, szénre és gyártási nyersanyagra van szüksége, s talán még a beszerzésüknél is nagyobb gondot okozott ezek ideszállítása. A munkások háztartási tüzelőellátásáról szintén a gyárüzem gondoskodott. Az építőiparnak az újjáépítéshez megfelelő homokra is szüksége volt, amelynek a szállítási költsége ne legyen túlságosan magas. A pécsi ipartestületben az építőiparosok szakosztálya ezért kérte a pécsi Nemzeti Bizottságot, hogy rendelje el a Kriszt-féle homokbánya üzembe helyezését, amely közelebb fekszik, mint a Lauber-homokbánya és az építőipar részére jó minőségű, éles homokot ad. A Nemzeti Bizottság a polgármestert kérte fel annak kiderítésére, mi az oka, hogy a homokbánya tulajdonosa a termelés megindításától húzódozik. Június 9-én jelentette a polgármester, hogy Kriszt a homokbányáját újra üzembe helyezte. 09 Az államvasutaknak talpfára és más faanyagra volt szükségük az újjáépítéshez. A MÁV részére szállító vállalatoknak, vállalkozóknak, fűrésztelepeknek elegendő munkaerő biztosítására hívta fel a belügyminiszter a megye alispánját. A lakosság ellátása szempontjából fontos közérdek fűződött a könnyűiparon belül a borkészítés, bőripar és egyéb ruházati ipar beindításához is. A bőrgyárak működése megkezdéséhez elsősorban nyersbőrre volt szükség, amelyet itthon kellett előteremteni, mert külföldi behozatalról még szó sem lehetett. A bőrgyártás megindítását sürgette, hogy a készbőrök teljesen kifogytak, a háborús szükséglet folytán a bőrraktárak szinte teljesen kiürültek. Baranya megye alispánja a bőrgyárak számára szükséges nyersbőranyag biztosítására elrendelte, hogy a közfogyasztásra levágott állatok bőrét össze kell gyűjteni. Megnőtt az értéke még a nyers disznóbőrnek is. Az alispán utasította a járások főszolgabíráit, hogy a húsiparosok a közfogyasztásra szánt sertések bőrét fejtsék le és a nyersbőrkereskedők útján bocsássák a bőrgyárak és a pécsi kesztyűgyárak rendelkezésére. 70 A ruházati ipar támogatását szolgálta a drávaszabolcsi kendergyár üzembe helyezésének szorgalmazása. A drávamenti harcok idején súlyos károkat szenvedett gyár újjáépítését a kendergyári üzemvezető indította el. (28. sz. dok.) A mohácsi selyemgyár sokkal üzemképesebb állapotban érte meg a felszabadító harcok végét. Ennek ellenére jelentős dolog volt, hogy a városi hatóság is minden segítséget megadott a gyár üzembe helyezéséhez és üzemelése fenntartásához. Amikor a gyár vezetősége csak élelmiszerekért tudta a gyártáshoz szükséG7 Szászvári körjző. 1945—447. 08 Főisp. ált. 1945—132. 09 Pécsi polgm. D—V. 1945—39 421. 70 Hegyháti j. fszb. 1945—53.