A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)
DOKUMENTUMOK (1—270.)
A kérdésben jogi vélemény adása végett megkerestem a pécsi járásbíróságot és annak válasza, valamint a méltányossági szempontok figyelembevételével, amíg arra törvényes rendelkezés nem lesz, a következőképen intézkedem. 1. A felmondás 6 hónapra szólhat, miként azt Pécs város lakásbérleti szabályrendelete is előírja. 2. A felmondást, a háztulajdonos, ennek vonakodása esetén pedig a visszatért zsidó bérlő, vagy megfelelő ipar jogosítvánnyal rendelkező jogutódja foganatosíthatja. 3. Az üzlethelyiségek bérbeadási szerződéseiben ki kell kötni azt, hogy a bérletre a hozandó kormányintézkedések szabályai lesznek az irányadók, ha ezek a szerződésben foglaltaktól, vagy a város lakásbérleti szabályrendeletétől eltérően rendelkeznének. 4. A bérbeadó háztulajdonos az elmaradt üzletbért, a volt zsidó bérlő zárolt számláján kezelt pénzösszegből követelheti. Pécs, 1945. március 22. dr. Boros István s. k. főispán Másolat. — Pécs v. I. fokú közig. h. 1945—550. 184 Debrecen, 1945. március 22. A belügyminiszter körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a leromlott közutak halaszthatatlan helyreállításához szükséges pénzösszegnek a községek által beszedett köztartozásokból való fedezéséről Minden törvényhatóság első tisztviselőjének Székhelyeiken A különböző katonai felvonulások és harcok a közutakon súlyos kopást és számos helyen komoly rongálódást okoztak. A közúti hidak túlnyomó része fel van robbantva. A mederbe zuhant hídroncsok pedig árvízveszéllyel fenyegetik az egyes megyéket. A helyreállítási munkálatok elhanyagolása a nagy költséggel épített útjaink tönkremenését jelentik. Ennek megakadályozása a jelenlegi fenntartási anyaghiány miatt igen nehéz feladat és ezért nagyfokú öntevékenységet igényel az útfenntartó szervektől. A jelenlegi körülmények mellett az állami és törvényhatósági közúti költségvetés keretében előirányzott fedezet, szükség szerint állami folyósítása, nehézségekbe ütközik. Ezért felhívom Alispán Urat, hogy a leromlott közúti hálózat halaszthatatlan helyreállítási költségeire a megyei városok és községek által beszedett köztartozásokból, illetve belőle az államot megillető részből megfelelő havi részletekben, utólagos elszámolási kötelezettség mellett, törvényhatósági, illetve állami — útfenntartási ellátmányt folyósítson az illetékes államépítészeti hivatalnak. Az állami útfenntartási ellátmányként kiutalt összeg, mint az állam helyett eszközölt kifizetés tartandó nyilván és annak megtérítése iránt később fogok intézkedni.