A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

ELŐSZÓ HELYETT. Írta: Dr. Boros István

hajtásához vagy bevagonírozásához pedig hajcsár, kísérő és munkás a nagy sietségben soha sem akadt. Pécsett, a városi hatóságok már 1944 nyarán ugyancsak megkezdték az élelmiszerek tartalékolását és elrejtését. Nyilvánvaló, hogy ez a lelki ellenállás végeredményben mégis hatalmas erőt képviselt, s alkalmazása bár csendes, de annál hatásosabb fegyver volt. Olyan készletek maradtak a megyében és a város hatóságai kezén, hogy hadizsákmányként a szovjet, a bolgár csapatok és a jugoszláv Petőfi partizánbrigád részére esedékes, valamint felvásárlás ellenében nekik átadott, főként sertés és szarvasmarha mennyiségek után is — az arra jogosult lakosság igényeit, igaz, hogy távolról sem bőséges, néhanapján döcögve s csak a háborús jegyrendszer fenntartásával, de V2 esztendőre biztosítani és kielégíteni tudtuk. Sőt! Jelentős mennyiséggel támogathattuk a felszabadult főváros több nagy üzemének sokat nélkülözött dolgozóit (Fővárosi Gáz- és Villanyművek stb.), a fővárosi rendőrséget; az Operaház „éhező" művészei számára bevásárló s azok nevében nálunk járt Zilahi Lajos író és más intézmények kiküldötteinek igényeit is igyekeztünk tőlünk telhetően kielégíteni. És esetről-estre a Budapestről lejáró .,batyuzó"-k számára is engedélyeztük bizonyos élelmiszerek bevásárlását. Hírneves zeneszerzőnk, Kodály Zoltán és felesége a város vezetőségének meghívására több hónapot időztek ezekben, a fővárosra különösen nehéz időkben, városunkban. Evvel ellentétben viszont bizonyos, bár az adott helyzetben nem életbevágóan fontos cikkek, mint villanykörte, gyufa, élesztő, faszög, sertés-szérum stb. hiánya több hónapon keresztül komoly nehézséget okozott, de egyes esetekben a leleményesség, máskor meg a türelem elviselhetővé tette a hiányokat. Az élet megindulását rendkívül megnehezítő pénzhiány sem bizonyult legyőzhetetlen akadálynak. Először szükségpénz bevezetésére gondoltunk, de a szovjet katonai parancsnokság nem járult hozzá. Erre a Nemzeti Bizottság már 1944. december 10-e körül tartott egyik ülésén jóváhagyta a város vezetőségének dr. Esztergár Lajos polgármester és dr. Vörös Mihály h. polgármester, valamint a pénzügyi szakértőinek részéről kidolgozott tervezetét egy 4%-7caí kamatozó búzakölcsön kibocsátására. A kölcsön jegyzés 40 pengős q-kénti búzaár mellett várakozáson felül sikerült — a lakosság bőségesen tartalékolt pénzt is s az előrelátható pénzfelhígulásra tekintettel az értékálló valutát jelentő kötvényeket magánosok és intézmények szívesen vásárolták. Visszafizetésük, a hitelfeltételek pontos betartásával 1945. június 30-án, még a búzaárak emelkedése előtt megtörtént. Egyidejűleg természetesen szorgalmaztuk a hátralékos és esedékes adók behajtását is. A befolyt összegekből a városi alkalmazottakat annál könnyebben tudtuk kifizetni, mert decemberi és januári illetményüket, a kiürítési parancs közzétételével egyidejűleg, még a nyilasrezsim utolsó napjaiban megkapták. A közmunkadíjakat is ezekből a pénzekből fizettük, azonkívül élelmiszereket és egyéb szükségleti cikkeket vásároltunk, s — szükség törvényt bont — azoknak kereskedők részére történő eladásával, megengedett hasznot hajtó kereskedelmi ügyleteket is bonyolítottunk le. Az állami alkalmazottakat és nyugdíjasokat, a város pénzügyi kapacitásaival (bankigazgatók, pénzügyigazgató, postafőigazgató) folytatott megbeszélések alapján, csak némi késedelemmel, részben a befolyt adókból, elsősorban azonban a postautalványok be- és kifizetése, a postatakarék csekkbefizetés és takarékbetétforgalom megnyitása útján tudtuk fizetni mindaddig, míg az ellátmányokat a Budapesttel helyreállt összeköttetés után a Központi Illetményhivatal, illetve az egyes tárcák nem folyósíthatták. Ily adottságokra alapozott körülmények között került vármegyénk és városunk abba a szerencsés helyzetbe, hogy több mint 2000 éves történetük — tán lég