Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)
Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - IFJ. SZITA LÁSZLÓ: A juhtenyésztés a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszakban
1931 "ben még mindig több tucat olyan közlegelőről tudósítottak a járási felügyelők, ahol a szederinda és egyéb tüskés bozótok kiirtása nem szakszerűen történt. „...Itt ismét természetesen elhatalmasodtak azok a sarjhajtások, amiért a juhokat ráengedni nem lehetett. Nagy jelentőségű változás volt, hogy a futóhomokos legelők állami kezelésbe kerültek, és mint az erdők esetében is látható, gyors befásításuk előrehaladt. A szegényebb legelőtársulatolc azonban a füvesítési programot sem tudták a kopár területeken végrehajtani, jóllehet az állam a fűmagot kedvezményesen bocsátotta rendelkezésükre. A megnövekedett állatállomány pedig rendkívül gyorsan igényli az újabb legelők használatba vételét..." Az állami támogatás azonban kevésnek tűnik vizsgálataink alapján. Állami kölcsönt az egész vármegye öt társulata kapott, amelyből 6 legelői kutat lehetett létesíteni. Határozott ellenállást tapasztalhatunk a kisgazdáknál a legeltetési társulatokba tömörítés ellen. Mivel ez a közmunka fokozásával járt és pénzbeli hozzájárulással is, többnyire vonakodtak a belépéssel. 1931-ben azonban 31 társulat megalakítását valósította meg a közigazgatási bizottság. A vármegye évenként újabb területeket adott át bonyolult térítés fizetése mellett, amelyet pótadók bizonyos százalékának ideirányításával törlesztett (ti. az osztatlan közös legelők kialakítására). Nagyon pozitívnak kell tekintenünk ezeket a törekvéseket, mert rendszerint teljesen kihasználatlan területek hasznosításáról volt szó. 1936-ra a vármegye már 61 612 katasztrális hold nagyságú területet mutatott ki, amelyen „közös birtokossági" jellegű és községi legelők alakultak. 18 Megindították az ún „Zöldmező mozgalmat", amelynek keretében igyekeztek a közlegelők minőségét, nagyságát növelni. A felügyelőség igen sok dokumentumát tekintettük át és megdöbbentő jelenséget tapasztalhattunk. A kisbirtokosság saját gazdaságát mintaszerűen megműveli, de a közös legelőkre nem fordít sem energiát, sem megfelelő figyelmet, pénzről nem is beszélve. Bár kétségtelen, hogy ez lett volna szerintünk is a legolcsóbb takarmánytermelő terület. Az évszázados tapasztalat negatív hagyományai azonban beleivódtak a parasztemberbe. Bármikor kiszoríthatta őket a nagybirtok e területekről és arra gondoltak, hogy ez megtörténhet most is, hiszen a piacon kíméletlenül ma is háttérbe szorítja. Ha reálisan vizsgáljuk e kérdést, természetesen erre nehezen kerülhetett volna már sor, mert valóban törvények, jogszabályok, társulati szabályok védték. De a negatív történelmi tapasztalat így hatott az emberek gondolkodásában. Mivel a szegény parasztember nem értett a „társulati élet jogilag szabályozott feladataihoz" átkerültek a főszolgabírók, községi bírók és több helyen az elöljáróságok kezébe. Igy azok ellen meglévő bizalmatlanság - nagyon sokszor joggal - tovább növelte az ellenállást a kisbirtokosok körében. Alapjában egy fontos és célszerű társulati rendszer a negatív társadalmi tapasztalatok miatt így vált nehézkessé, sokszor működésképtelenné. Hogy a legelők jelentőségét érzékeltetni tudjuk, az egykorú hivatalos statisztikák és a felügyelőség adatait hasonlítottuk össze. Ezek alapján, megközelítő pontossággal, a helyzet a következőképpen alakult: Somogy vármegye legelőterülete: 107 916 kh. Ebből közös és közlegelő 69 752, 64,6%-nak felel meg. A többi 38 164 magántulajdonban van, amely 35,4%-át jelentette az összlegelő területének. Sikerült ennek a területnek a minőségét is meghatároznunk. E szerint 91,5% legelő, a fennmaradó 8,5% rét volt. Érdekes talán még az, hogy a vármegyében összesen 309 db legelő volt. 19 18 MOL K. 184. Gf. 1936. évi összefoglaló jelentés. 41. old. 19 Fenti jelentések idevágó részei 1922-1943 közötti időszakból.
