Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)
Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VÖRÖS VINCE: Az aranykalászos gazdamozgalom Baranyában
mégis célszerűnek tartottuk, hogy amennyire az lehetséges volt, javaslatomban lehetőleg erre a pártszervezetre támaszkodva építsem ki az új szervezet tervezetét, mert ellenkező esetben - tekintve azt, hogy az eddigi pártszervezet élén állók az itteni kisgazda társadalomnak hangadói — könnyen elidegeníthettük volna magunktól azokat, akik még hajlandók ma minket támogatni. A leküldött kétféle kérdőívet 5 szintén a mai postával küldöm. Ennél csak az a megjegyzésem, hogy a százalékokra vonatkozó kérdésekre természetszerűleg csak hozzávetőleg lett a válasz megadva, sőt figyelmedbe ajánlom, hogy titkos választás esetén — természetesen csak a mai hangulatot véve figyelembe — a NEP-re leadandó szavazatok valószínűleg nem érnék el a kimutatott százalékot. A gazdasági helyzet javulása esetén viszont ez a százalék erősen javulhat. Pécs szabad királyi városra vonatkozóan egyelőre semmiféle javaslatot nem teszek, részben azért, mert a törvényhatósági joggal felruházott városokra vonatkozólag Tőletek semmiféle direktívát nem kaptam, de részben más ok miatt is. Itt ugyanis már régebb idő óta meg van alakulva az egységes párt. Elnöke Visnya Ernő kincstári főtanácsos, felsőházi tag. Az itteni szociális helyzet azonban úgy hozza magával és valószínűleg sokáig az lesz a helyzet, hogy itt a nemzeti alapon álló polgári elem áll szemben a szociáldemokrata párttal. Ilyen értelemben a polgári alapon állók pártja elég jól meg is van szervezve. Különösen az itteni — igen intenzív — ínségakció különböző expozitúrái segélyével nekünk minden kerületben megvannak a mi embereink, kik a körzetükben lakókat nyilvántartják. Ezek az emberek mindig kaphatók arra, hogy a nemzeti alapon álló polgári elemnek a szociáldemokratákkal szemben való egységes állásfoglalását megszervezzék, arról azonban nem állok jót, hogy jelenleg a NEP-et is mindnyájan hajlandók volnának egy más hasonló alapon álló párttal szemben is támogatni. Ha most ugyanolyan energiával építenők itt is ki a NEP-nek szervezetét, mint azt a vármegye területén kívánjátok, félő, hogy ezen nagyon értékes és tevékeny emberek egy részét elveszítenők. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy itt semmit se tegyünk. Amint azt fentebb említettem, az egységes párt itt is létezik, ezt lehetne fejleszteni is, de nem tudom, hogy helyes volna-e az itteni szociális hangulatra való tekintettel ezt ugyanolyan intenzitással cselekedni, mint egyebütt. Miután a törvényhatósági városokra vonatkozó álláspontotokat még nem ismerem, velük érintkezésbe még nem léptem, de úgy hiszem — amennyiben vállalnák — pártelnökül továbbra is Visnya Ernőt kellene felkérni, a párttitkári állásra pedig dr. Zakariás Nándor igen agilis itteni ügyvédet. A főispáni értekezleten azt voltál szíves mondani, hogy — nehogy az értekezlet túl hoszszúra nyúljon — a pártszervezésre vonatkozó észrevételeinket inkább írásban adjuk elő. A pártszervezést a miniszterelnök úr Rátok bízta és terveteken, ahogyan a helyzetet látom, Ti úgysem volnátok hajlandók lényegesebb módosítást tenni, ezért és azért, mert úgyis mindig ellenkező ember hírében állok Előtted, csak néhány kisebb részletkérdésre kívánom szíves figyelmedet felhívni. Arra nem térek ki, hogy a mostani hangulat alkalmas-e a pártszervezés erélyesebb megindítására s nem volna-e jobb azt akkorra halasztani, amikor már kézzelfogható eredménynyel léphet a párt az ország elé. Ennek az időpontnak a meghatározására Ti, kik a miniszterelnök úr intencióit jobban ismeritek és vele gyakrabban érintkeztek, mint mi, a perifériákon lévők, természetesen nálunk sokkal hivatottabbak vagytok. Ismételten figyelmedbe ajánlom azt, amit már a főispáni értekezleten is mondottam. Ma a szociáldemokrata párt nem szed vidéken pártadót, tudomásom szerint a független kisgazdapárt sem. Ma nem olyan népszerű a mi pártunk, hogy a kisember lelkesedésből hajlandó volna bármily csekély anyagi áldozatot hozni. Erre a magyar ember különben sem nagyon hajlamos. Majd ha a párt meg lesz szervezve és erős lesz, ha jobb viszonyok lesznek, véleményem szerint csak akkor volna helyes a pártadót, annak kérdését szóba hozni. Más kérdés természetesen az, hogy ezt a tervbe vett nagy szervezetet fenn lehet-e pártadó nélkül tartani, célszerű-e tehát már ma ekkora apparátussal megindulni? Az előbb említettek állanak a pártjelvények pénzért való adására is. Az intelligens emberek között azok, akik velünk éreznek és akik függő helyzetben vannak, hajlandók lesznek 5 A levélben jelzett kérdőívek másolatai nem találhatók a Baranya Megyei Levéltárban.