Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - ÓDOR IMRE: Baranya megye és a napóleoni háborúk kori nemesi felkelések

A vereséget már a tartalék bevetése sem tudta megakadályozni, így János főherceg 5 óra körül elrendelte a visszavonulást, melynek előkészítése és megvalósítása tervszerűtlenül, mondhatni fejetlenül történt. A nádor este 10-kor Ácsra érkezve ezt írta naplójába: „Menekülők tömege, lehetetlen őket feltartóztatni, Komáromot jelölték ki gyülekezési helyökül."

110 A vereség okait kutatva megállapítható, hogy az egybeolvasztott hadsereg vezetése a csanaki előharc után sem készült fel megfelelően a csatára. A sereg egyesítését nem következetesen hajtották végre, az átcsoportosítások sok időbe kerültek, és az egymás mellé került csapatok sem egymást, sem a terepet nem ismerték. A csanaki magaslat feladása helyrehozhatatlan hibának bizonyult, a balszárny biztosítása elmaradt, mely a tétlenségre kárhoztatott felkelő lovasságot eleve kilátástalan helyzetbe hozta, a jobbszárny ugyanakkor — a Duna helyett a sáncokra támaszkodva — alig avatkozott be a harcba. Mindezt az ellenség erejének alá- és lebecsülése, valamint a felderítés elmulasztása súlyosbította. A vereség döntő okát - o felsoroltakon túl - a két fél közötti felszerelési, hadszervezési és hadvezetési különbségben kell keresnünk. Ezt igazolja a veszteségek aránya is. A sorhad 6235 embert, 571 lovat és 2-2 ágyút, ill. zászlót vesztett, a nemesi felkelés pedig - a szétszéledőket nem számítva - 791 főt. A franciák összvesztesége megközelítően 2500 fő volt.

11

! A felkelők csekély vesztesége - kétségkívül összefüggött a gyors visszavonulással és a tömeges szökésekkel - kapóra jött János főhercegnek, aki a csatáról készített jelentésében a vereségért kizárólag a nemesi felkelőket okolta. Vádaskodásával leplezni igyekezett saját, illetve vezérkara tehetetlenségét és felelőtlenségét. A bűnbakként beállított inszurgenseknek nemcsak felszereléstelenségüket, kiképzetlenségüket rótta fel, hanem egyenesen gyávasággal vádolta őket.

112 Megsemmisítő kritikája meghatározóan befolyásolta kortársait és az utókor inszurgens képét. A győri csata valóban bebizonyította, hogy a modern hadsereg korában egy állandó keretet nélkülöző, irreguláris had nem lehet katonailag ütőképes. Beosztása a sorhad közé már eleve nem sok sikerrel kecsegtetett, s hogy mennyire illuzórikus elképzelésnek bizonyult, azt éppen a csata igazolta, ahol a felkelők egyébként is a lehető legvisszásabb körülmények között (rögtönzött harcrend, fegyver-, élelemhiány stb.) kerültek szembe a kor legkiválóbb hadseregével. Fontos azt is tudnunk, hogy a nemesi felkelők alig több mint fele volt jelen Győrnél, a távolabbi megyék kontingensei még útban voltak, amikor a csata már eldőlt. A győri csata epizód jel legét már egyes józanabb kortársai is felismerték, nemzeti tudatunkban azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott bebizonyítva, hogy a nemesség önmagában, sőt segítséggel sem képes honvédelmi feladatának megfelelni.

113 A csata következményei jelentős hatással voltak az 1809. évi háború kimenetelére, mivel János főherceg serege tovább gyengült, s ahelyett, hogy Bécshez közelebb jutott volna, inkább eltávolodott attól, így a fősereget döntő harcában, Wagramnál (július 5-6.) sem tudta támogatni. A csatavesztés siettette Győr (június 24.) és Pozsony elestét is, egyúttal a Dunántúl jelentős részének francia megszállását vonta maga után. 110 Domanovszky: JNÉ, 1/2. 260. 111 V. ö.: Veress: i. m. 155. 112 János főherceg jelentését közli R. Kiss: i. m. I. 165-169. 113 V. ö.: Ódor: 1986. 39-40.