Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Nagy Imre Gábor: Adalékok Mohács nemzetiségeinek nyelvhasználatához a 19. század második felében

is mind a három r. k. templomban, legalább a belvárosiban kizárólag csakis magyarul tartassék, mert a belvárosban az összes lakosság többnyire mind magyar anyanyelvű s a horvát anyanyelvet vajmi kevesen értik."

82 Margitai Péter válaszában leszögezte: „Méltányoljuk a beküldő hazafias érzelmeit, s ezért közöljük is felszólalását, bár nem érthetünk vele mindenben egyet. Mi is kívánatosnak tartjuk, hogy mielőbb következzék be az az idő, a mikor városunk minden lakosa szép nemzeti nyelvünkön zengjen hálaéneket a Mindenhatónak. Ezt az időt azonban még nem tartjuk elérkezettnek. Amíg tömeges számban vannak horvát ajkú hívek — pedig a beküldő maga is azt mondja, hogy vannak — ezeket nem lehet teljesen elzárni attól, hogy ne legyen anyanyelvű isteni tiszteletük. A magyarosítást az iskolában kell elkezdenünk. S ez már több év óta folyik is; hiszen a belvárosi iskolában kizárólag magyar a tannyelv, a külvárosiban pedig szintén magyar az, a horvát ajkú gyermekek pedig ezen kívül csak olvasni tanulnak meg anyanyelvükön. El fog tehát következni az idő, a mikor a horvát isteni tisztelet nélkülözhető lesz. Addig azonban — bármily nehezünkre esik is — béketűréssel kell lennünk. Abban a felfogásban osztozunk a beküldővel, hogy a hétköznapi hajnali misén (roráte) kizárólag magyar nyelven lehetett volna énekelni; hiszen a belvárosban a horvátajkú hívek a magyar ajkúakkal szemben oly nagy kisebbségben vannak, hogy semmiféle méltánytalanság nem esik rajtuk, ha csak vasárés ünnepnapokon tartatik számukra horvát isteni tisztelet. 83 Ugyancsak a Mohács és Vidékében jelent meg az alábbi cikk: „Valóban nagy anomália, hogy Magyarországon, melynek állami nyelve a magyar; olyan városban, ahol a lakosság túlnyomó része magyar; annak oly plébániájában, ahol bár a horvát ajkú hivők többségben vannak, de amelynek területén tekintélyes számban vannak magyarok és ahol az úrnapi körmeneten, a magyar és horvátajkú hívek egyenlő számmal vesznek részt; amely körmenet jobbára magyarok által lakott utcákon vonul körösztül (hiszen a II. Lajos, Kardos Kálmán és Kossuth Lajos utcákban alig van néhány sokac ház): a magyar nyelvnek csak egy sátornál jut kevés ének ... Jól tudjuk, hogy a sokac elem a külvárosi plébániában számra nézve dominál. Hiszen éppen azért az övé minden vasár- és ünnepnapon a nagymise, míg a magyaroknak reggel nyolc órakor csak a kis mise jut; bár más vegyes ajkú helyeken a kisebb számban levőknek is kijut időnként a nagymiséből is. Mondom nem akarjuk ez eddig fönnálló rendet megváltoztatni; de annyit mégis követelhet a magyarság, hogy az ünnepélyes körmeneteken — különösen a föltámadási és úrnapi körmeneteken —, amelyeken mindenkor a magyar hívek is résztvesznek, felerészben magyar legyen az egyházi ének; hadd dicsőíthessék a magyar hívek is az ég felé szálló hangos énekben Istenüket! A horvát ajkú hívek vallásos érzületére, áhítatára ebből semmi hátrány sem származhatik; hiszen a külvárosi plébániában az iskola már évek hosszú sora óta tisztán magyar tannyelvű levén, az új sokac nemzedék már tökéletesen beszél magyarul, sőt tudja a szokásos magyar egyházi énekeket is, így a magyarokkal együtt énekelhet a körmeneten."

84 A közigazgatási nyelvhasználatot vizsgáló átfogó tanulmány, „Adatok az alsófokú közigazgatás nyelvhasználatához Baranya megyében a dualizmus idején (1870-1899)" szerint:

85 Mohácson a közigazgatási nyelvhasználatban e korszakban tiszteletben tartották a lakosság anyanyelvét. A három „divatozó" nyelv (magyar, német, horvát) ismerete még az abszolutizmus alatt is követelmény volt. Mikor 1860-ban a megyehatóság Rumy Gyula szolgabírói díjnokot nevezte ki másodírnoknak, Mohács városa tiltakozott: 82 Lásd 27. sz. jegyz. 83 Uo. 84 A magyar nyelv a vallásgyakorlatban = MV, 1904. jún. 12. 1. p. 85 Tegzes Ferenc: Adatok az alsófokú közigazgatás nyelvhasználatához Baranya megyében a dualizmus idején (1870-1899) = Ba ranyai Helytörténetírás 1981. Pécs, 1982. Szerk.: Szita L. 445-462. p.