Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)
FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Solymár Imre—Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (II. rész)
p(araszt) saját költségén építtette e mostanit, még nagyobb évi bért kapván; és amint biztosan tudom, terv és ajánlat volt a m. kormány részéről, de, mert kész a templom, - visszautasíttatott, természetesen a bér használata fejében, [gy aztán bajos ám magas tornyú kőtemplomhoz jutni. Templomozás után, hol a szokott magyar imákat lengyel dallamú ének zárta be, megálltunk a kerítésben - bámulni egymást." Forrás: Bálinth Gyula, 1858., 60. szám, 3-4. p. 27. Az istensegitsiek vasárnapi viseletének leírása, 1858. ,,A férfiak többnyire hosszú magyaros csizmában, de sokan bocskorban is járnak, szokmányuk semmiben nem különbözik az oláhokétól tehát csak a csizma, kalap, rövid haj és becsületes arczvonások, melyek őket magyarokká bélyegzik. Az asszonyok, ritka kivétellel, mind faolajos veres főkötőt; a lányok pedig egyes fonatékú leeresztett gazdag hajukban csokros veres pántlikát, mindnyájan a férfiakéhoz hasonló fekete szokmányt — termetük hátrányzása — és piros magas sarkú csizmát viselnek. A székelyföldi szép köpenyek és báránybőrös subáknak egyetlen példányát sem láttam, tehát minden fényűzésük a drágább fejkendőkből áll. fgy vannak ezek más községeknél is." Forrás: Bálinth Gyula, 1858., 60. szám, 4. p. 28. A hadikiak kincset ásnak egy táltosnak tartott fiú látomásai nyomán, 1858. ,,. . . a sebes Szereth folyó mellett gyorsan haladtam ... az oldalban látok egy csoport embert valami gödör körül, és kérdésemre, hogy azok talán akasztott embert temetnek? azt feleli kocsisom, hogy jaj azok nem, hanem pénzt ásnak. No ezt muszáj megtekintenünk! kihágtam tehát a kincsnek színhelyére, és kérdtem a bámulókat németül: hát mit mivelnek? No beszélj koma most ha tudsz, döfik egymást, s mondják, hogy ők magyarok. Hát mit okoskodnak itt? mi biz úgy ne, bolondságot. Azt látom, de hogy bolondok volnának azt nem látom, nem is úgy néznek ki . . . Aztán elbeszéllek, hogy már egy eféle kincsvermen két esztendeig ástak, de meg van átkozva, az ördög jussa, s így halandó ember nem juthat hozzá. Elbódítja pedig őket egy hadiki magyar suhancz, ki már több évek óta lát az ő két hüvelykén át a sötét föld gyomrába; ez az ő édes anyjának hetedik fia, hetedik esztendőben született, és hét éves korában látni kezdett. Most 12-13 éves. Minden tehetségemet összeszedtem tehát ezen babonás hiedelmük megdöntésére, s midőn diadal érzettel kérdeztem: No, hát ugyan még hihetnek-e efféle balgaságot? de nem úgy van az uram, feleltek: tessék csak elásni akármiféle pénzt, aztán mondja neki: nosza keresd meg; és úgy rá megy, mint a pudli kutya; próbálták azt már keresztény urak, és zsidó urak, mindenütt megkapta, és mind neki adták, azt mondja, hogy ebben az oldalban még több is van, csakhogy messze benn, ebbe a helybe pedig három hordóval biztosan lát, kivált tegnap előtt (amikor) igen tiszta idő volt, s akkor még meg is esküdött, hogy olyan tisztán látja, mint a fényes napot, jól meg is kentük volt fehér mákolajjal egész kezét. Honnan az a fehér mákolaj? Elég van a patikában. Itt szerettem volna látni a bölcset, ki philosophiai vagy bibliai okerővel győzött volna. A nagy pincze roppant fáradsággal meg van ásva, egyik fele már telik is be, mert a fiú mindig tovább, meg tovább látja. Ezen együgyűség felett aztán itt-ott