Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Sarosácz György: Földesúr, robot, jobbágyterhek, jobbágysorsok a Pécs környéki bosnyákoknál

az alispáni hivatalt, hogy 1809. „karácsony havának" 23-ik napján a katonaság a községben megszállt: 24 „marhásszekérrel" szolgáltak nekik, ezenkívül egy mérő zabot, 7 porció szénát és 66 szál gyertyát adtak. Ezért semmit nem fizettek, de még írást sem adtak róla.

39 Az összes terhek közül a pénzben kivetett adó bizonyult a legnehezebbnek, amelynek sok jobbágy nem mindig tudott eleget tenni, mert a pénzből volt nekik mindig a legkevesebb. A termésből nagyon keveset tudtak értékesíteni, mert nem termett, csak egy-egy állat eladásából tudtak egyszerre több pénzhez hozzájutni, hogy adózási kötelezettségüknek is eleget tegyenek. A szántóföldi kertészetből, különösen a káposztából sem tudtak mindig annyi pénzt összeszedni, hogy abból még adóra is jusson. A jobbágyparasztok családi sorsa társadalmi és objektív tényezőknek volt kitéve. Nehéz gazdasági helyzetbe került családok kivezető útja nem volt egyértelmű: megvárni amíg a földesúr az árverést elrendeli és teljesen a nincstelenek, vagyis zsellérek sorsára jutnak, vagy egyéni kölcsönt keresnek. A 19. század első évtizedeiben már olyan hitelezőket találunk, akik a jobbágyoknak is hajlandók kölcsönt adni. Feljelentés esetén a hitelt visszafizetni nem tudók felett az uradalmi törvényszék ítélkezett. Az öt udvardi jobbágygazda beismerte, hogy egy Lakicsné nevű pécsi asszonytól évekkel ezelőtt kölcsönt vettek fel, amelynek az ügyét az úriszék 1820-ban tárgyalta. 1827-ben az üszögi uradalom kihallgatás miatt berendeli őket, ahol bevallják, hogy továbbra is tartoznak: Orovicza József 118 ft 6 krajcár, Bozsánovics Mátyás 40 ft 6 krajcár, Bozsánovics Tádó és Ignyo 80 ft 30 krajcár, Orovicsa András 170 ft 30 krajcár, Horváth István 184 ft.

40 A jobbágyok adótartozását a megye községenként és gazdánként nyilvántartotta. Senkinek a pénzbeli tartozását nem engedte el, azt egyik évről a másikra átvitte és velük szigorúan befizettette.

41 Mindazok, akik több éven át nem rendezték adósságaikat, az uradalom velük szemben kényszert alkalmazott. Nem egy esetben kénytelenek igavonó állataikat is eladni, hogy az adósságaikat rendezni tudják. A bólyi uradalom 1834-ben elrendeli, hogy a műveletlenül maradt telkeket hasznosítás miatt írják össze — akár egybe vagy kisebb darabokra felmérve adják el.

42 Hasonló eljárásokat a megyében más uradalmak is alkalmaztak. Négy kökényi jobbágy könyörög a megyének, hogy telkeik visszaadásában járjanak el a pécsi káptalannál. Indoknak felhozták, hogy az igásállataikat ínséges esztendő miatt kénytelenek voltak eladni, mert nem volt kenyérgabonájuk. Most a szőlőket akarják eladni, hogy annak pénzéből maguknak „vonós marhákat" vásároljanak.

43 A földesúri roboton kívül a kötelező munka is igen nehéz terhet jelentett a számukra, amit gyalogmunka, vagy fuvarban kötelesek a telek nagysága után teljesíteni. A feljegyzés szerint a legtöbbet az utak építéséhez, a Duna és a Dráva áradásakor rendelték ki őket. A bírói számadások is bizonyítják, hogy minden község köteles részt venni az említett két folyó töltéseinek építésében, vagy megerősítésében. A közmunka robotját a megye rendelte el; a 18. században mennyi volt egy telek után előírt, vagy kötelező munkanapok száma, azt nem tudni. 1819ben árvízvédelem címén minden telek után 25 napi gyalogmunkát végeztek Drávasztárától a Drávaszabolcs közti szakaszon: Áta 275, Kökény 775, Pogány 1150, 39 BmL Ai. sz. n./1810. 40 BmL Ai. 1827. u BmL Ai. 2229/1845. 42 BmL Bu. 165/2226. 43 BmL Ai. 2071/1829.