Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Timár György: A Duna-Drávaszög népesedéstörténete

letérői új alapítású zsellérfalvak népével, másrészt magában a majorságban letelepített cseléd réteg megnövelésével kívántak gondoskodni. A jobbágyfelszabadítás koráig (1848) elsősorban a zsellérfalvak létrehozása látszott célravezetőbbnek az uradalmak részéről. A sort a többit messze megelőzve Jenőfalva nyitotta meg 1729-30 körül. A század közepén alakították Szentistvánt, 1770 körül Keskend és Kisdárda, és 1814-ben Albertfalu került sorra. 1848-cal az ilyen típusú települések alapítása voltaképpen lejárt, fgy érthető, hogy a múlt század második felében alapított számos település közül a század végére már csak egy lett önálló kisközséggé, Újbezdán. Míg a falvak parasztsága, telkes jobbágyai és kisházas zsellérei saját lakóházzal rendelkeztek, addig a majorokban lakó uradalmi alkalmazottak az uradalom birtokában lévő házakban kaptak lakást, vagy lakásrészt. Az uradalmi alkalmazásban élőknek igen széles skálája volt, valóságos hierarchia alakult ki sorukban. E majorlakók között találjuk az uradalmi tisztségviselőket csakúgy, mint például a belső cselédeket, a különböző állatgondozókat, béreseket és még sokféle foglalkozásúakat, akik alkalmazási minőségüknek megfelelően az uradalmon belül meghatározott munkakörökben szolgáltak. A múlt század közepéig, pontosabban a jobbágyfelszabadításig a Duna —Dráva szögében összesen 24 olyan településről van híradásunk, melyben elsősorban uradalmi alkalmazásban lévők éltek. Voltaképpeni major csak egy volt közülük, az 1795-1797-ben Lak pusztán épített uradalmi kastély mellé telepített majorság (Főherceg-Lak). Lakóinak száma az 1837. évi kimutatás szerint 189 volt. Volt közöttük katolikus magyar, vagyis nem drávaszögi, hanem idetelepített, továbbá német és szerb. A többi 23 település egy, két, esetleg három családnak adtak lakást, vagyis kevés volt közöttük az olyan, amelynek lakossága 10 feletti lett volna. Magányos csárdák (diversorium), erdészházak, állatgondozók lakása és más állandó kintlakást igénylő foglalkozásúak szállásai voltak. Némelyik csak igen rövid ideig volt lakott. Némelyik közülük a későbbi nyilvántartásokban már nem szerepel. Feltehetőeg életképtelennek bizonyultak ezek. Olyan is akad, melynek pontos helyét sem találjuk meg a térképeken. Laskafalu plébánia kimutatásaiban találunk például ilyen nevűeket az 1820-as, 1830-as években: Vranya-Hada, Budvay, Börzöte, Nyárd. Némelyik 12—15 kilométerre a paplaktól, így azt sem tudjuk, hogy melyik falu területén kereshetők. Mégis a legtöbb ilyen kis település később magja lett uradalmi majorságoknak. A múlt század közepén, az 1850-es, 1860-as években az uradalmi majorságok száma és népessége gyors fejlődésnek indult. A végleges úrbéri elkülönítést követőleg pedig az uradalmi gazdálkodásnak meghatározó alapjává lett a majorságok népe. A majorságok népének fejlődése folyamatosan tartott az I. világháborúig. A számbeli növekedést a következő számadatokkal jelezhetjük: 1837-ben a falvakon kívül lakó népesség száma Főherceglakon és a többi 23 kis településen összesen 300-at tett ki. Ez valamivel 4% alatti érték. A bellyei uradalom majorságainak és egykori falvainak össznépességéből a Duna-Dráva szöge területén az uradalomhoz 2401 fő tartozott, ez 7,01%. Az 1914. évi egyházi Schematismus kimutatásai szerint a Duna-Dráva szögén a népesség 11,27%-a élt a falvakon kívül. E népesség csekély kivétellel az uradalom szolgálatából élt. Mindenképpen úgy kell számolnunk, hogy majorsági lakó az össznépességnek több mint 10%-a volt ekkor. Időközben a majorságok népessége és száma egyaránt növekedett. Az említett 1914. évi kimutatásokban a Duna—Dráva szögén 80 külterületi helyet, zömében uradalmakból élő népességgel soroltak fel. E települések átlagnépessége 60 körül volt.