Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

ház további helyiségekkel bővült. A lakószobák száma azonban általában nem változott, mert a bővülő teret nyári konyha és kamra foglalta el. Ez az időszak a sváb kőművesek és asztalosok korszaka, akik drasztikus szakszerűséggel teljesen megváltoztatták az ormánsági faluképet. Egy részük Villány és Vókány környékéről érkezik, de jönnek a Hegyhát sváb falvaiból is. Az ő terveik alapján készült házakra kétsíkú, rövid ereszű, nyerges tető került. Ök már csak cserepes házakat építenek, de lassan a régi házak is cserép alá kerülnek és a 20. századra már a cserepes ház lesz a jómód jele. Eltűnik a házak fehér színe is, mert az új házak sárga, zöld, vörös festést kapnak. A házak utcai oromfala az Ormánságban ezután mindenütt háromszög, rajta rendszerint 2 szellőző nyílás. Díszítése a felső csúcs alatt sugárzó nap, a szélén körben pedig csipkézés. A szabadon maradt felületre kerültek a stilizált „magyaros" virágminták. Sajnálatos módon nemcsak az újfajta dekoráció volt „magyaros" hanem az a mód is, ahogy az Ormánság utolsó virágzásának időszakában a házak falára került. Arról van szó, hogy az ormánsági „pógárok" már a 19. század harmincas éveitől szégyellni kezdték virágmintás, festett templomaikat és ahol csak lehetett eltüntették vagy lebontották a színes táblákat. Az élelmes Zsolnayak figyeltek fel a kallódó értékekre, felvásárolták a festett deszkákat és ezután a 18. századi minták elemeit használták híres dísztárgyaikon. Az ormánsági házakat építő iparosok a Zsolnay-gyár díszítő motívumainak másolásával készített „korszerű" sablonokkal elégítették ki megrendelőiket/'

9 akik néhány évtized múlva, bútorban, ruhában, erkölcsi felfogásban is „modern" magyarokká lettek . . . Az ormánsági lakóház metamorfózisa nem hagyhatta változatlanul a ház pitvarát sem. A változás azzal kezdődött, hogy a talpasházak széles ereszét, „isztorhéját" segédgerendával megerősítették, majd aládúcolták s az udvartól ajtóval ellátott deszkakerítéssel elhatárolták. így lett a széles isztorhéjbó! pitvar. Az új épületeken a most már tornácnak nevezett pitvar szélesebb lett, és deszka helyett 1 méter magas fallal kerítették. A falra négyzetes oszlopokat raktak s ezeket boltívvel kötötték össze. Az is előfordult, hogy a négyzetes oszlop helyett néha hengeralakút építettek, de ebben az esetben elmaradt a boltív. Az első boltíves tornác állítólag 1866-ban készült Szaporcán, s a század végére ez a tornácforma már elválaszthatatlan jellegzetessége az ormánsági háznak. Ajtóval zárható kijárata volt az utcára és az udvarra is, de a két ajtó közül különösen az utcai érdemelt figyelmet. Igaz ugyan, hogy a szegényebbek egyszerű lécből és hasított karóból is készítettek kiskaput, de a gazdagabbak tornácajtaját faragott, fűrészelt, vésett állat- és virágmotívumok díszítették. Az is gyakori volt, hogy a mintákat deszkából vágták ki és különböző színűre festették.

60 Az ormánsági faluképben fontos és változó szerepet kaptak a kerítések is. Szerepük az állattartással kezdődött, amikor az állomány őrzése érdekében kerítéssel kapcsolták össze a házakat. Ez a kerítés legalább olyan erős gerendákból készült, mint a karám, mert funkciója is ugyanaz volt. Ha a jószágot a településen kívül tartották éjszakánként biztos helyen, vagy ha (később) istállóba került, akkor megváltozott a kerítés funkciója is. Kaput nyitottak rajta az utca felé a jószág és a különböző rakományokat hordozó szekerek számára és a továbbiakban az utcai kerítés már inkább dísze, mint praktikus célokat szolgáló eszköze lett az ember gazdasági tevékenységének.

61 '9 Építkezés Kelet-Ba ranyában 21—24. felhasználásával. 60 Építkezés Drávapalkonyán 12. és Építkezés Kelet-Baranyában 22-23. 61 Szabó Elemér Józsei 1937. 43.