Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

Említsük meg még a talpasház 3-4 faragott oszlopon nyugvó tornácát is, amelyet az udvartól faragott deszkapaiánk és kis ajtó választott el. Elrekesztett végében gyakran volt hombár is. A talpas építmények között egy osztatú a 18-19. században már inkább csak a melléképületek között akadt, mert a szegényebb családok két osztatú, a gazdagabbak általában három osztatú házban éltek. E házak méretéről pontosan tájékoztat bennünket Zentai János, aki 1960-ban a bogdásai Vasút utcán egy 250 éve lakott, kétosztatú házat írt le. Ennek a háznak a szélessége 400, hossza 830 centiméter volt. A 400x400 centiméteres helyiség fogadta be a konyhát. Ide nyílt az udvarról a 80x160 centiméteres ajtó és innen indult a padiásfeljáró létrája. A szobán lévő 47x63 centiméteres ablakok közül az egyik az utcára, a másik az udvarra szolgált. Ugyancsak Zentai János írta le Cunban, Brada János 1860 körül épített három osztatú talpasházát. A Bráda család évszázadokra visszamenően a község vezető családjai közé tartozott, ezért háza a módos ormánsági paraszt házának tekinthető. Brádáék házában az utca felől volt a nagyház, középen a konyha, hátul a kisház. A ház szélessége 450, az egyes helységek hossza 400, 300, 300, belmagassága pedig 200 centiméter volt. Az épületbe a konyhába nyíló ajtón át lehetett bejutni, s a konyhából nyílt azután egy-egy 80x70 centiméteres ablak, a konyhára egyáltalán nem tettek ablakot, a kisházból pedig csak az udvarra volt kilátás, mert az Ormánságban a ház végére sohasem került ablak/'

/

' Akár kisebb, akár nagyobb volt az épület, sehol nem volt benne vasszeg, vagy drót, hanem mindent összeeresztések és faszegek tartottak együtt, s drót helyett fűzvessző vagy zsúpkötél szolgált. Az ajtók, ablakok csinos faragásokkal, sőt esetenként festett virágokkal voltak díszítve. A kémények előtti „füstös" világban a konyhaajtó szemöldökfáját még félkör alakúra faragták, hogy a füst a csukott ajtó mellett is kimehessen. Az ajtó csukására a fa tolózár szolgált/'

5 Azt is írjuk még ide, hogy egy jól megépített három osztatú talpasház ára Vajszlón 1805-ben a róla elnevezett uradalom vezető községében, melléképületekkel, veteményes- és gyümölcsöskerttel együtt 200 forint volt, de Hidvégen még 1821-ben is lehetett venni - a bíró hivatalos igazolása szerint - 160 forintért egy hasonló házat istállóval és egyéb melléképületekkel. Ezek az összegek akkoriban egy pár ökör árának feleltek meg. A szokatlan arányoknak az az oka, hogy a „vonyós ökröt" gyakran kellett pénzen vásárolni, mert az ormánsági gazdák a jószágszaporulatot rendszerint borjú formájában értékesítették, de a házon dolgozó rokonság-szomszédság az elfogyasztott ételnél-italnál, az uradalom pedig az épületfa ellenében végzett munkánál nem kívánt egyebet. A kalákában felépített és minden szükségessel ellátott ház pontos kifejezője volt a család vagyoni erejének, társadalmi helyzetének. Az egészséges, munkabíró lányért a 18—19. században mindig annyit fizettek a kérők, mint amennyit szülei háza ért. . . Kiss Tibor építészprofesszor a negyvenes években az évszázadokkal dacoló, lakható és száraz talpasházról azt állította, hogy „Egyedüli rokona és hasonmása a középkori magyar háznak." Használatát az ingoványos, mocsaras talaj tette szükségessé, és az emberi lelemény lehetségessé, amikor rugalmas szerkezet megszerkesztésére használta fel a rendelkezésre álló pompás keményfát/'

6 A történelem lapjait forgatva, mi is azt tapasztaltuk, hogy a talpasházaknak csak a szél'''' Építkezés Kelet-Baranyában. Gyűjtötte Zentai János. JPM Néprajzi Múzeum. Adattár 351. sz. 16-17. 155 Lukácsy 1907. 18. /|,! Kiss Tibor: A Szigetvidék és az Ormányság népének építészete. (A magyar ház barátainak 3. könyve). Bp. 1943. 6-7.