Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

Sósvertikén figyelt fel az állattartó életmódot tükröző „teres" falura, amelynek közepén egy nagy gyepes-fás, vízállásos tisztás terpeszkedik.

2

' Ezeket a sajátosságokat őrizte Kemse és Zaláta is. Az állattartó formát viszont eredeti tisztaságában őrizte Kákics, amelynek megölésénél csak az állattartás játszhatott szerepet, mert itt a falu alá csak egy kiágazó holtág nyúlott, amely adott ugyan a jószágnak ivóvizet, de a rendszeres halászatot nem tette lehetővé. Az ősi Kákics ettől a vízfolyástól nem messze, 107 méter magas homokdombon keletkezett, és a telep házai majdnem kör alakban helyezkedtek el. Ezen a halmaztelepülésen utca nem volt, a házak kisebb csoportokban vettek körül egy szabad térséget. A házcsoportokban valószínűleg az állattartás közös szükségletei miatt egymás közelébe kényszerült nagycsaládok laktak. Véleményünk szerint Kákics mellett Páprád és Sámod településében is az állattartás volt az elsődleges ok. Az Ormánság legrendezettebb települései egyébként a 100 méteren felül emelkedő kelet-nyugati irányú buckasoron voltak, s rendezettségük összefügg a földműveléssel. Gabonát ugyan az Ormánság minden faluja termelt, de itt a bevetett terület nagysága két-háromszorosan felülmúlta a többit, és így a fő foglalkozás a földművelés lett. Ezek a falvak (Bogdása, Sellye, a két Csány, Vajszló, Hidvég, Adorjás stb.) mind egyutcás, földműves települések voltak. A gabonaföldekre vezető utcák szabad közlekedést biztosítottak a szekerek számára, s érthető módon mellé kerültek a házak is. így formálták az adott természeti viszonyok között a termelés szükségletei az ormánsági településeket, a víz különlegesen nagy szerepe azonban mindvégig megmaradt, csak a hatása lett más. Míg az ősi népesség a természetes állapotot nem zavarva élt árvízmentes településein, a víz visszahúzódása után a mélyebben fekvő helyeken gazdag zsákmány várta a halászt. Mikor azonban megkezdődött a takarmány készletezése, az iszap tönkretette a kaszálókat, s ha az ár elérhette, elpusztította a gabonafélék vetéseit is. Ez az oka annak, hogy a 18-19. század fordulójától a települések lakói számára már több kárt, mint hasznot jelentett a víz. A halásztelep mintájaként említett Vejtiről például ekkor már azt írják, hogy ,, . . . a Dráva vizének áradásaitól gyakran szenved károkat, de ,,Rónahatárja igen termékeny, sok szilvája, sertése van."

29 Vannak olyan községeink, amelyeknek jellemzésére a vizein kívül semmi mást nem tudnak felhozni a statisztikusok. Ilyen például Márfa, amely „Tavak között fekszik, amelyek áradása idején csíkkal, hallal bővelkednek...", vagy Tésenfa, amely „Fekszik egy szigetecskében, amelyet a Fekete-víz körülfoly és egy hídon járnak ki és be. Határát néha egészlen el szokta borítani az áradás." „Majd mindenben szűkölködik!"

29 A 18. században a településeket szervező állam, vagy az egyes földesurak hoztak létre új településeket Baranya más tájain, az Ormánság mocsárvilága azonban nem vonzotta sem a „morbus hungaricustól", a mocsárláztól rettegő idegent, sem az új otthont kereső hazai földművest. Itt csak arról tudunk, hogy a mostoha időkben „szigetek" mélyére húzódott lakosság önként, vagy földesúri parancsra újra művelés alá vette régi földjeit. Forrásaink segítségével talán meg tudjuk még ragadni ennek a folyamatnak utolsó mozzanatait. A török világot Viszló nem a mostani helyén vészelte át, hanem Márfa és a mai Viszló között húzódott meg, lapályos, vizenyős, bozótos helyen a lakosság. Az uradalom 1730 körül költöztette 27 Zentai Tünde: Település és népi építkezés én. 80. 28 Vályi András: Magyarország leírása. Pest 1789. II. 616. p. és Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára 1851. 287. Vályi 1799. II. 576.