Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

Sósvertikén figyelt fel az állattartó életmódot tükröző „teres" falura, amelynek közepén egy nagy gyepes-fás, vízállásos tisztás terpeszkedik. 2 ' Ezeket a sajátos­ságokat őrizte Kemse és Zaláta is. Az állattartó formát viszont eredeti tisztaságában őrizte Kákics, amelynek meg­ölésénél csak az állattartás játszhatott szerepet, mert itt a falu alá csak egy ki­ágazó holtág nyúlott, amely adott ugyan a jószágnak ivóvizet, de a rendszeres halászatot nem tette lehetővé. Az ősi Kákics ettől a vízfolyástól nem messze, 107 méter magas homokdombon keletkezett, és a telep házai majdnem kör alakban helyezkedtek el. Ezen a halmaztelepülésen utca nem volt, a házak kisebb csopor­tokban vettek körül egy szabad térséget. A házcsoportokban valószínűleg az állat­tartás közös szükségletei miatt egymás közelébe kényszerült nagycsaládok laktak. Véleményünk szerint Kákics mellett Páprád és Sámod településében is az állat­tartás volt az elsődleges ok. Az Ormánság legrendezettebb települései egyébként a 100 méteren felül emel­kedő kelet-nyugati irányú buckasoron voltak, s rendezettségük összefügg a föld­műveléssel. Gabonát ugyan az Ormánság minden faluja termelt, de itt a bevetett terület nagysága két-háromszorosan felülmúlta a többit, és így a fő foglalkozás a földművelés lett. Ezek a falvak (Bogdása, Sellye, a két Csány, Vajszló, Hidvég, Adorjás stb.) mind egyutcás, földműves települések voltak. A gabonaföldekre ve­zető utcák szabad közlekedést biztosítottak a szekerek számára, s érthető módon mellé kerültek a házak is. így formálták az adott természeti viszonyok között a termelés szükségletei az ormánsági településeket, a víz különlegesen nagy szerepe azonban mindvégig megmaradt, csak a hatása lett más. Míg az ősi népesség a természetes állapotot nem zavarva élt árvízmentes településein, a víz visszahúzódása után a mélyebben fekvő helyeken gazdag zsákmány várta a halászt. Mikor azonban megkezdődött a takarmány készletezése, az iszap tönkretette a kaszálókat, s ha az ár elérhette, elpusztította a gabonafélék vetéseit is. Ez az oka annak, hogy a 18-19. század fordulójától a települések lakói számára már több kárt, mint hasznot jelentett a víz. A halásztelep mintájaként említett Vejtiről például ekkor már azt írják, hogy ,, . . . a Dráva vizének áradásaitól gyakran szenved károkat, de ,,Rónahatárja igen termékeny, sok szilvája, sertése van." 29 Vannak olyan községeink, amelyeknek jel­lemzésére a vizein kívül semmi mást nem tudnak felhozni a statisztikusok. Ilyen például Márfa, amely „Tavak között fekszik, amelyek áradása idején csíkkal, hal­lal bővelkednek...", vagy Tésenfa, amely „Fekszik egy szigetecskében, amelyet a Fekete-víz körülfoly és egy hídon járnak ki és be. Határát néha egészlen el szokta borítani az áradás." „Majd mindenben szűkölködik!" 29 A 18. században a településeket szervező állam, vagy az egyes földesurak hoztak létre új településeket Baranya más tájain, az Ormánság mocsárvilága azonban nem vonzotta sem a „morbus hungaricustól", a mocsárláztól rettegő idegent, sem az új otthont kereső hazai földművest. Itt csak arról tudunk, hogy a mostoha idők­ben „szigetek" mélyére húzódott lakosság önként, vagy földesúri parancsra újra művelés alá vette régi földjeit. Forrásaink segítségével talán meg tudjuk még ragadni ennek a folyamatnak utolsó mozzanatait. A török világot Viszló nem a mostani helyén vészelte át, hanem Márfa és a mai Viszló között húzódott meg, lapályos, vizenyős, bozótos helyen a lakosság. Az uradalom 1730 körül költöztette 27 Zentai Tünde: Település és népi építkezés én. 80. 28 Vályi András: Magyarország leírása. Pest 1789. II. 616. p. és Fényes Elek: Magyaror­szág geographiai szótára 1851. 287. Vályi 1799. II. 576.

Next

/
Oldalképek
Tartalom