Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)
TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Maró Mária Anna: Pécs város polgárai (1697-1707)
PÉCS VÁROS POLGÁRA! (1697-1707) MÓRÓ MÁRIA ANNA Pécs város török utáni újranépesüléséről, lakosairól, származásukról, foglalkozásukról rendkívül kevés forrás áll a kutatás rendelkezésére. Az összeírások és a csekély számú városi tanácsi irat mellett 1 az egyetlen 1707 előtti dokumentum az 1697-ben megkezdett, és 1746-ig szinte folyamatosan vezetett polgárkönyv. 2 Belső címlapja szerint: ,,Ez a polgárkönyv Pécs szabad város egész közönsége előtt létesíttetett a Megváltónk születése utáni 1697. év augusztus hónapjának Szent Bertalan napján. 3 melybe beíratik neve és vezetékneve, hazája és mestersége mindazon nemesnek és nem-nemesnek, akik a városhoz az esküt letették, és az általános szokás szerint a polgárjogot elnyerték. Ettől az időtől fogva senkinek, aki a polgáresküt le nem tette, és a törvény szerint a polgárjogot meg nem szerezte, bárki légyen is, nem lesz szabad itt semmiféle polgári ipart űznie, még kevésbé itt birtokossá lennie; és mi, a bíró és a tanács, mindenkor eskünk és kötelességünk szerint ügyelni fogunk minderre, és amint lehet, megtartjuk. Senkinek - legyen bár alacsony vagy magas rangú, világi vagy egyházi személy, de magának a bírónak és a tanácsnak - sem szabad arra merészkednie, hogy ebből a könyvből egy lapot is kitépjen, nevet kihúzzon vagy kiszakítson, Istentől és az ő összes szentjeitől az egész családjára sújtó nagy büntetés terhe alatt olyan igaz ez, mint a Szentírás. Igy hát a legszentebb Szentháromság; Atya, Fiú és Szentlélek nevében: 1 A Baranya Megyei Levéltárban található 1707. előtti Pécs városi összeírások: — Conscriptio Civitatis Quinqueecclesiensis 1695 — ház- és telekösszeírás. — Pécs város 1698. december 28-i adóösszeírása — magyar fordítás. Ennek OL-beli eredetijét hivatkozza : BABICS András: Die ersten deutschen Ansiedler Fünfkirchens nach der türkischen Herrschaft. München 1937. — Südostdeutsche Forschungen 2. p. 59-74. BABICS András: A kamarai igazgatás Pécs városában 1686-1703. Pécs 1937, Dunántúl. (Pécs múltjából 1.) — Fünfkirchnerische Stattrechnungen... 1701. — Porcióbeszedési jegyzék. — Pécs város tanácsának 1692—1707 közti iratai 1—126. sorszámmal vannak ellátva. 2 A külső címlap szövege: „Könyv, mely tartalmazza ezen Pécs város nemes és nem-nemes polgárainak nevét és vezetéknevét, hozzátéve három nyelven a városi polgárok és strázsamester által letett eskü szövegét, megkezdetett az 1697. év augusztus hónapjának Szent Bertalan napján, és folytatódik egészen az 1746. év júliusának 29. napjáig." A címke biztosan 1707 után került a kötetre, mert a város neve elől elmaradt a ,,szabad" jelző, és utal az 1707 tavaszán bejegyzett esküszövegre. 3 Bertalan nap — augusztus 24, szombat volt.