Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK, FORRÁSKÖZLÉSEK A BARANYAI GAZDASÁG- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL - Boda Miklós: A „sevillai kódexek" és a Janus Pannonius-szöveghagyomány kérdőjelei

Mindezek ismeretében különösen szembetűnő, hogy az S II.-kódexben olvasható, egy bizonyos Antalhoz címzett epigrammák egyikének a címét (Ad Anton/um)

19 a következőképpen egészíti ki - Csapodi szerint — Janus Pannonius : ,,Ad Reverendissimum Dominum Antonium Sancfalua, dominum postea episcopum Nitriensem." Ezek szerint a költemény címzettje, a Janust „törékeny" ajándékkal megörvendeztető Antal nem más, mint „főtisztelendő Sánkfalvi Antal úr", a későbbi nyitrai püspök (dominum postea episcopum Nitriensem"), aki — és itt van a probléma! — csupán 1493-ban, tehát kerek 20 évvel Janus halála után foglalta el püspöki székét.

20 S minthogy e bejegyzésnél nem jegyzi meg Csapodi, hogy a már említett „második javító kéztől" származik, azt kell mondanunk, hogy a Janusautográfiával és -provenienciával kapcsolatos feltételezés további megalapozást igényel. Hogy végül is kitől származhatott a Sánkfalvi Antalra utaló bejegyzés, mai ismereteink alapján nem tudhatjuk. Mindenesetre teljességgel hihető, hogy a bizalmas hangon tréfálkozó, tartalmilag összefüggő két epigramma címzettje valóban ez az Antal: Sánkfalvi, aki Vitéz János révén távoli rokona Janusnak. Mint váradi kanonok, Vitéz humanista szellemű udvarában kezdte pályáját; gráci tárgyalásaira is elkíséri a főpapot 1463-ban. Miként Janus, kánonjogot tanult, nem tudjuk hol és mikor. Királyi követként bejárta Itáliát, Franciaországot; Lengyelországban is megfordul. 1486-tól pozsonyi prépost, 1493 elejétől pedig nyitrai püspök. Elévülhetetlen érdeme a gyulafehérvári reneszánsz kápolna-csodát építtető Lászai János (1448-1523) itáliai kitaníttatása. Pályakezdéséből ítélve Janusszal közel egykorú lehetett.

21 Ismeretes egyébként, hogy Janusnak van egy harmadik Anta/-verse is, melynek szövege azonban nem olvasható az S II.-kódexben : a Vendéglátó Antalra című, vaskosan tréfálkozó epigramma.

22 Meglehet, hogy ennek a versnek a címzettje, melyet Petrovich Ede egy pécsi egyházi személlyel, V. Kovács Sándor egy ferences baráttal azonosít, nem ugyanaz az Antal, mint az előbbi. Talán Klaniczay Tibornak van igaza, aki Janus valamelyik itáliai tanulótársát sejti a név mögött, akivel — 1465-ös követjárása idején — ismét találkozhatott Janus odakint.

23 Talán beleillik ebbe a képletbe, nem csupán a versben szereplő, kifejezetten olaszos „menü" okán, Antonio Costanzi fanói iskolamester, Janus egykori iskolatársa, aki éppen az itáliai követjárást megelőző évben továbbította Budára Mátyást dicsőítő költeményét, melyre a király nevében Janus válaszolt. Meglehet, személyesen nyújtotta át a választ itáliai ismerősének, így hát kénytelen volt „elviselni" nem éppen reprezentatív vendéglátását is.

24 Minthogy az 5 /.-kódexben azonosított címer — valószínűen, ám nem szükségszerűen — zágrábi provenienciára utal, a két kódex kapcsolata szempontjából különös jelentősége lehet az S //. akármiféle „zágrábi vonatkozásának". Ezért nem tartjuk fölöslegesnek, hogy megemlítsük: a Róberthez (ad Robertum) címmel ismert epigramma

25 sevillai kéziratában (az első számú emendátor?) bejegyzése szerint „In Rubertum Dominum Prepositum Zagrabiensem" a teljes cím. Ezek szerint tehát Robert zágrábi prépost lenne a nem éppen kíméletes hangú epigramma címzettje, aki a vers szerint „gall" nemzetiségű. (Ez persze nem zárja ki a zágrábi javadalmat.) A Janus-kötetek szerkesztői mindenesetre az itáliai epigrammák közé szokták besorolni ezt a művet, mely ugyancsak nem zárja ki a későbbi prépostságot. (A személy azonosítása további kutatást igényel.)