Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Cseresnyés Ferenc: Az 1947.-48 évi baranyai telepítések néhány dokumentuma

országba települniölc; házat - kisebbet és rosszabbat - kaphattak, és 10 kh-ig terjedő földjuttatásban is részesülhettek új helyeiken, azonban ezt ők nyilván nem tudták „jutalomnak" tekinteni, cserébe 1941-es Magyarország melletti kiállásukért. Az említett rendelkezés ebből a szempontból kétségkívül méltánytalan, a legkevéssé volt a népi demokratikus kormányzat szabad elhatározásának a kifejeződése. A kényszerhelyzetre utal, hogy igyekeztek a rendelkezés élét tompítani: a telepítő szerveknek különös hangsúlyt kellett helyezniük a rendelet körültekintő végrehajtására; kebelükön belül külön németeket elhelyező csoportokat hoztak létre.

26 A szlovákiai magyar betelepítés és az „anyanyelves" német összetelepítés kényszerfeladat volt, s e feladat megoldására az adott körülmények között csak a fentiek kínáltak lehetőséget. A jól, körültekintően végrehajtott telepítés is valójában alapvetően antihumánus intézkedés volt, amelynek egyetlen célja lehetett: a lehetőségekhez képest enyhíteni az érintett emberek, családok fájdalmát. Ez elsősorban az erőszakosan eltávolítottakra, bukovinai-bácskai székelyekre, szlovákiai magyarokra, magyarországi németekre érvényes. A belső telepesek önként települtek, számukra a juttatás a társadalmi felemelkedés lehetőségét jelentette, amelynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha a szülőfaluban nem, akkor az ország egy másik megyéjében jelentős tömegek élhettek a felszabadulás nyújtotta lehetőségekkel. Azonban ők nem szakadtak el szülőföldjüktől, rokonságuktól, külön telepítő szervekre sem volt szükség, hiszen a községi földigénylő bizottságok egyben telepítő szervekként is tevékenykedtek. Igényeik kielégítése a német kitelepítések-összetelepítések közben, a szlovákiai magyarok érkezése előtt egyáltalán nem tűnt reménytelen vállalkozásnak, és csaknem két év állt az igényjogosultak rendelkezésére, hogy telephelyhez jussanak. A más megyékből érkezett több mint 8000 családnyi belső telepest az nyugtalaníthatta, hogy új ingatlanaik zömét a felvidékiek érkezéséig még nem telekkönyvezték, vagyis mód nyílhatott bizonyos csökkentésekre az utóbbiak érdekében. Ennek viszont — mint említettük — hatékony gátat szabtak érdekvédelmi szerveik, a földművesszövetkezetek. A felvidékiek javára történt földalapi vagyonzárlat (1947. márc.) után kétségtelenül nehézzé vált a közülük még ki nem elégítettek helyzete, be kellett érniük a szlovákiai magyarok letelepítésére alkalmatlannak ítélt ingatlanokkal. Hozzá kell tenni azonban, hogy az érkező szlovákiai magyar tömegek okozta problémákhoz képest, ezek száma elenyésző volt.

27 A szomszédos országokból a megyébe menekült — Egyezményen kívüli - mintegy félezer család helyzete nem annyira a juttatás szempontjából különbözött, hiszen pl. a bukovinai székelyek már 1945 tavaszán letelepültek, s az 1947. évi zárolásig éppúgy élvezték a német kitelepítés „előnyeit" - utána a hátrányait -, mint a belső telepesek, legfeljebb zömüket nem a KFB-k, hanem az 1945 nyarán létrejött Népgondozó Hivatalok telepítették. Különböztek viszont abban, hogy Magyarországon többségük gyökértelen volt, s helyzetük ennyiben a kitelepítettekével volt azonos. Hogy problémáik kérelmeikkel kevésbé illusztrálhatok, abban szerepet játszhat az említett korábban érkezés mellett az, hogy igényeik szerényebbek voltak az Egyezmény keretében települtekénél, hogy menekültek lévén,