Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. évi tanulmánya a kisebbségi kérdésről és Magyarország belső föderalizálásáról

gyünk ez ideális végcéltól. Az sem lenne reálpolitika, ha Svájcot egyszerűen, mechanikus módon utánoznánk, különösen akkor, ha hiányoznak ahhoz a szerves, anyagi és szellemi alapok. Ily utánzással hasonló illuzionizmusba zuhannánk bele, mint a XIX. században is, amikor a világ minden népe máról holnapra az angol parlamentarizmust akarta lemásolni. Még Magyarországból sem lehetne egy „keleti Svájc"-ot teremteni úgy, ahogyan azt Jászi Oszkár, e szerencsétlen teoretikus, 1918-ban, rögtönzött megoldásként ajánlotta. Erdély esetében már könnyebb lenne a helyzet. Nem lehetne utánozni Svájc intézményeit sem. Svájc szellemét, a kölcsönös jóakaratot és megértést, egy szerves állam felépítésének a művészetét kellene eltanulni. Neergaard professzor mutat rá arra, hogy a szerves világ nem ismer többséget és kisebbséget. Hogyan lehetne például összehangolni az agy és a gyomor működését a többség-kisebbség fogalomkörében? A számszerű többség a tisztán mechanikus demokrácia egyik alapelve. Egy másik nevezetes svájci tudós, Fleiner közjogász, Svájc alkotmányáról írt kicsiny, de kitűnő munkájában

18 azt fejtegeti, hogy a többségi elv érvényesítésének csak akkor lehet helye, ha a viszonyok bizonyos körforgása (Rotation) lehetővé teszi, hogy a kisebbség belátható időn belül többséggé legyen. Ez azt jelenti, hogy ha a többség és kisebbség állandó jellegű egységek, a többségi elv érvényesítése igazságtalanság. Etnikai kérdésekben is ez a helyzet. A világ verejtékkel, sőt szenvedéssel mégis csak a mainál szervesebb berendezkedés felé halad. A kezdeményezést ezért ott kell megragadni, ahol a viszonyok a kisebbségi kérdés rendezésére már általános jellegű kísérletezések segítsége nélkül is megértek, tehát elsősorban Magyarországon. Itt a nemzet szelleme, a történelmi múlt jól megőrzött szervezeti öröksége, tehát az élő hagyomány, könynyen összhangba hozható mind a belső szükségletekkel és külső lehetőségekkel, mind a jövendő szervesebb szemléletű közszellemével. Ehhez nem kell új megoldásokat keresni, csupán a megadott történelmi alapokat kell értelemmel és jóakarattal továbbfejleszteni. E történelmi alap pontosan és konkréten összefoglalva a következő tényezőkből áll: a) Az 1868-as nemzetiségi törvény, mely az etnikai és vallási kisebbségi kérdést a községi, városi és vármegyei igazgatásban általános módon rendezi a magyar Korona egész területére, még ma is használható. E törvény teljes végrehajtása esetén könnyen összhangba hozható a nemzetközi jog további fejlődése során valószínűleg kibontakozó új kisebbségi jog alapelveivel. b) A múltnak a vármegyékben kialakult területi önkormányzatai, melyek jól beváltak, és a Szent Korona országainak egyes részein, ahol a föderatív megoldás igényei és lehetőségei fennállottak, szervesen ki is fejlesztették egyes magyarországi népek föderatív együttélésének a formáit. E tapasztalatok s egykori intézmények természetesen a belső föderalizálásnak csupán alapjai, példái vagy irányvonalai lehetnek. A magyar birodalom, mint a középkor nagyhatalma örökre a múlté. Magyarországnak nincsenek igényei a Dunán és a Dráván, meg a Kárpátokon túl. Horvátország is keresse a maga üdvét ott és úgy, ahol és ahogyan akarja. Magyarország csak az esetben lenne esetleg hajlamos Horvátországgal egy szabad föderációra, talán perszonálunió formájában is feltétlenül paritásos alapon, ha egy új Jugoszlávia föderatív formában sem alakulhatna meg. Ily esetben sem támasztanánk a magunk részéről e megoldásra semmilyen igényt. Ami Szlovákiát illeti, Magyarország nem mondhat le egy új és szabad egyesülés igényéről. Ez az ország több mint ezer éven át igen szorosan Magyarországhoz tartozott. Nélküle a Kárpátok nemcsak a magyarok, hanem a közép-Dunavölgye