Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. évi tanulmánya a kisebbségi kérdésről és Magyarország belső föderalizálásáról

Moldván és Oláhországon át fenyegető támadása csak fokozta, s a három nemzet egy közös gyűlésen először a közös védekezésre szövetkezett. E szövetkezésnek tehát elsősorban katonai okai és céljai voltak, de a katonai együttműködés is csak egy politikai föderáción át volt lehetséges. Az új egység egészséges és hasznos alapja a három önkormányzat szabad fejlődése és a három nemzet egyenrangúsága volt, tekintet nélkül népességük nagyságára. Országgyűlésükön követeik nem személy szerint, hanem nemzetenként, kuriális rendszerrel szavaztak. Minden nemzetnek egy szavazata volt. Hasonlított e rendszer a mai Svájc szövetségi gyűléséhez, melyben minden kantonnak, légyen az akár kicsi, akár nagy, azonos számú képviselői, tehát azonos számú szavazatai is vannak. Az erdélyi unió alkotmánya szerint a többséghez, tehát a döntéshez, törvények alkotásához két nemzet szavazatára volt szükség. Később az ozmán hódítás miatt Magyarország három részre szakadt, a török hódoltságra, a nyugati királyságra és a keleti Erdélyre, mely a szultán laza főhatalma alatt akaratlanul is önálló állammá lett. E nehéz időkben az erdélyi unió nagy szerencsének bizonyult. Az erdélyi fejedelmek készen kaptak egy hosszú idő óta fejlődő és egy önálló állami létre különösen alkalmas szervezetet, melyet átvettek, ragyogóan felhasználtak, sőt továbbfejlesztettek. Ez a továbbfejlődés elsősorban abból állt, hogy a három nemzet szabad önkormányzatai mellé a négy elismert vallás — tehát a katolikusok, kálvinisták, luteránusok és unitáriusok — szabadsága társult. A vallásszabadságot a tordai országgyűlés, tehát az erdélyi unió, törvényileg egész Európában elsőnek biztosította, háromnegyed évszázaddal a harmincéves háború borzalmas vallási küzdelmei előtt. Igaz, hogy e gyönyörű alkotmány az erdélyi fejedelemség utolsó, hanyatló korszakában ingadozni kezdett. Az is igaz, hogy ez unió szabadságai és üdvös hatásai a román népre és a görögkeleti vallásra nem terjedtek ki, ennek az okai azonban történelmi és társadalmi természetűek. A románok többnyire a török helytartók zsarolásai és üldözései elől nagyobbrészt a XVI., XVII. és a XVIII. században menekültek Erdélybe, félig nomadizáló pásztori és paraszt népként, és a kenézek kivételével nem volt magasabb társadalmi rétegük. Ezért maradtak abban a társadalmi helyzetben, politikai jogok nélkül, melyben a magyar jobbágyok is voltak. Ha valaki a román tömegből a társadalmi létrán feljebb kapaszkodott, tagja lett a magyar nemességnek, az „una eademque nobilitas"-nak.

1

'

i Abban az időben arra, hogy a román tömegeket, kik a XVI. század közepe táján Erdély egész lakosságának legfeljebb egynegyedét jelentették, közelebb vigyék az unionista alkotmány sáncaihoz, az lett volna a társadalmilag egyedül járható út, ha a görögkeleti vallás szabadságát biztosítják, jobban mondva ezt az egyházat is alkotmányosan befogadják a bevett vallások közé. Az önálló Erdély idején görögkatolikus románokról még nem lehetett szó, mert nagyobb román tömegek katolizálására csak a XVIII. században, a Habsburgok uralma alatt került sor. Igaz, hogy a románok befogadásának a jelentőségét még Erdély legnagyobb fejedelmei sem ismerték fel eléggé, de a történelmi ítélet megalkotásakor figyelembe kell venni a szociális fejlődés mértékét, a kor társadalmi lehetőségeit, és azt a tényt, hogy a románság Erdélyben a XVII. század közepe tájáig csupán egy erős kisebbség volt. Erdély legnagyobb fejedelme, Bethlen Gábor ennek ellenére igen sokat foglalkozott a románok vallási és kulturális helyzetével és igen sokat is tett annak emelésére. A legfontosabb azonban, különösen a jövő szempontjából az, hogy Erdélyben saját történelmi gyökereiből, a különböző népek együttélése szempontjából majdnem ideálisnak nevezhető alkotmány és állam keletkezett, s e rendszer három nép