Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. évi tanulmánya a kisebbségi kérdésről és Magyarország belső föderalizálásáról

babonával. Becsületesen úgy gondolták, hogy a kisebbségi kérdést tulajdonképpen megoldják azzal, ha a kisebbségek tagjainak a többség tagjaival azonos jogokat és azonos jogvédelmet biztosítanak. E kor határtalan optimizmusával a kisebbségi kérdésről is túlzottan mechanikus módon gondolkodtak. A magyarságnak akkori nemzedékei például semmit sem akartak hallani Erdély autonómiájáról, s még kevésbé az ország egyéb részeinek területi autonómiáiról, úgy hogy Deák és Eötvös nagyvonalú nemzetiségi törvénye, az 1868. évi XLIV. törvénycikk tulajdonképpen a korszellemmel és a közvéleménnyel szemben született meg. A kisebbségi kérdésben és később e nagyszerű kisebbségi törvény végrehajtásánál majdnem tragikus küzdelem bontakozott ki egyrészt Deák és Eötvös személyes zsenije, s bennük a magyar nemzet eredeti politikai géniusza, másrészt a korszellemmel átitatott nemzedékek között. Sajnos a győzelem nem a magyarságnak akkoriban a Deákban és Eötvösben megtestesült időtlen szelleméé, hanem a Deák történelmi és jogi gondolkozásának gátlásai alól felszabadult liberális korszellemmé lett. Ez ellentét később, különösen e lángeszű és ma is bámulatraméltó törvény hiányos végrehajtása folytán a nemzet és állam számára nagyon keserű gyümölcsöket hozott. Régi és szilárdan megőrzött hagyományokban pgy nemzetnek az idegekbe beágyazott életakarata nyilatkozik meg, az tehát érdekek kifejezése a szellem nyelvén. A veleszületett szellem és az évszázados fejlődéssel megszentelt hagyomány örökre köti a nemzetet. A nemzetiségi kérdés nagylelkű és nagyvonalú megoldása valóban szerencsés találkozás lenne egyrészt a magyarság veleszületett szelleme, az ősi gyakorlat és hagyomány, másrészt a nemzet és állam mai életfontosságú érdekei között. A nemzet szelleme, a magyar állam belső rendje Szent Istvántól a nemzetiségi törvényig nemzedékről nemzedékre töretlenül öröklődött tovább. A kisebbségi kérdés kezelésében a legszebb hagyományok megszakítatlan lánca fűzi egybe a Szent István utáni három évszázadban az Árpádok, a XIV. században az Anjouk, és a XV. században a Hunyadiak uralmát, majd a XVI. és XVII. századokban a három részre szakadt szentistváni birodalom hősies önvédelme idején a magyar—horvát testvériségre épült királyságot, azaz a törökellenes nyugati csonka országot és a három nemzetet és négy vallást egységbe foglaló fejedelmi Erdélyt, azaz a Bécsellenes keleti csonka országot, később a XVIII. század elején Rákóczi szabadságharcát, melyben ruszinok, szlovákok és románok versenyeztek a magyarsággal hősiességben és önfeláldozásban, és végül az 1868-as nemzetiségi törvény alkotóit. E hagyománnyal szemben a XIX. század néhány nemzedékének kis hibái csak epizódok s csak epizódokként is értékelhetők. Nem azért emelem ki ennyire a népszellemet és a hagyományt, hogy megszépítsem a későbbi kor kis hibáit, hanem azért, hogy rámutassak: a magyar történelem a kisebbségi kérdésben is túlontúl gazdag a megoldás példáiban és kipróbált módszereiben s a probléma rendezését szellemben, eszközökben és módszerekben Magyarországon ma is ezen a sziklaszilárd alapon kell keresni. Ha tovább vizsgáljuk ezt a politikai szellemet és régi hagyományt, és azt kérdezzük, mennyire élő ma ez az örökség, milyen erős ma annak vitalitása, és hogyan hozható összhangba korunk követelményeivel, önként adódnak bizonyos nem érdektelen megállapítások. A két világháború közötti meddő és áldatlan korszak bebizonyította, hogy nem lehet szerves és így tartós államhatárokat biztosítani kizárólag vagy főképpen néprajzi alapon.

4 Szerencse ugyan, ha a néprajzi és az államhatárok egybeesnek, de az államalkotó tényezők között a földrajz, a történelem, a gazdaság és - last