Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Szita László: A nemzetiségi nyelvtanítás a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszak oktatásügyi statisztikájának tükrében

dői olyan időszakra estek már, amikor a magyarországi németség politikai mozgalmában egyre jobban a jobboldali erők, közvetlenül a birodalomból irányított nemzetiszocialista törekvések jelentkeztek. 1938—39. évi tapasztalatok általában azt mutatták, hogy a VDU vidéki titkárságai, vezetőségei teljes erejükkel az egységes rendszer mielőbbi megszervezését sürgették. A szülői értekezleteken megjelentek, minden befolyásukat latba vetették, hogy ott is az egységes rendszer szerinti kisebbségi tantervet követeljék, ahol ennek kétség kívül nem voltak meg a feltételei. 1940-ben azután mind határozottabban szembe fordulnak az egységes rendszernek a kétnyelvűség terén sikerekkel kecsegtető fejlődésével. A tanügyirányító megyei és egyházi hatóságok lassúságát, ha azok nem is politikai magatartásból fakadtak, keményen támadták, s a kisebbségi jogok elsikkasztásának vádját hangoztatták ellenük. 1939-ben gyakran találunk utalást, célzást a baranyai és tolnai Volksbund-gyűlések szónokainak beszédeiben, hogy a magyar kultuszkormányzat lassítja az egységes rendszer bevezetését, noha Hainan Bálint már 1938 áprilisában országgyűlési beszédében az egész ország előtt megígérte a megvalósítás gyors befejezését.

55 E kritika kevés valóságtartalmú. A minisztérium nagy eréllyel, „felsőbb nemzeti célok és külpolitikai érdekek alapján, az egységes rendszer bevezetése mellett volt, s a sikertelenségekért a felelősség a helyi egyházi iskolaszékeket, továbbá a helyi alsófokú állami hatóságokat, valamint az egyes iskolák vezetését terheli, akik súlyosan tévedve hazafiságukkal kérkednek, amikor lépten-nyomon akadályozzák a kisebbségi tantervvel átszervezett vagy szervezés alatt lévő tanintézetek működését. . ." — írta 1939-ben Balázs Ferenc Teleky Pálnak.

56 Délkelet-Dunántúl nemzetiségi jellegű falvainak iskoláját látogatta meg 19381944 között Balázs Ferenc, átlag négy alkalommal. 792 részletes látogatási jegyzőkönyvet készített és több tucat összefoglaló jelentést a miniszternek. Ezek alapján röviden összefoglaljuk az egységes rendszer gyakorlati megvalósulásának eredményeit. Amit megállapíthatunk e dokumentumok alapján, az nemcsak az egységes rendszer mint új szisztéma értékelésére vonatkozhat, hanem általában a korszak és a régió általános iskolaügyi helyzetére is. Jelentései is sokszor visszatérnek arra a megállapításra, hogy az új tanrendszer bevezetésének, rengeteg politikai nehézsége volt a kor nacionalista szemléletében, továbbá a falvak levegőjét megmérgező nemzetiszocialista szellem erősödésében, amelyet a VDU 1939 végétől minden eszközzel terjesztett, behatolva az iskolákba is. Az új szisztéma azonban csorbát szenvedett azon is, hogy az iskolahálózat roppant fejletlen volt. A meglátogatott 132 délkelet-dunántúli nemzetiségi iskolában 136 tagozat működött. Ebből 72 osztatlan egy tantermes volt (52,9%), 64 tagozat részben osztott, két, elvétve három tanteremmel (47,1%) működött. Az iskolákban 73,6%-ban egy tanerő működött, igaz nyelvtudásuk döntő részének alkalmas volt arra, hogy az egységes rendszerben tanítsanak. 1923-1935 között a különböző iskolák típusának megállapításáért a szülők és különböző politikai egyesületek, egyházi és állami alsófokú iskolahatóságok között kiélezett küzdelem folyt. Mint ezt korábban bemutattuk, rendszerint politikai vagy személyi okok álltak a küzdelem hátterében. 1935-1944 között ez a küzdelem fokozottan lángolt fel s kifejezetten politikai csaták színterévé váltak azok a községek és iskolák, amelyekben a VDU szervezetei működtek, vagy a lakosság többsége a Volksbundot követte. A bonyhádvarasdi iskola tannyelvének megálla-