Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei
Az 1947/48-as oktatási évben minden községben, Szőke kivételével, az anyanyelv oktatására alkalmas kisegítő tanítót neveznek ki: Áta - Anrics Emil, Kökény - Márinovics Mária, Németi — Vélin Marin, Pogány — Dácsin Danica, Pécsudvard - Katies Antal, Szalánta — Ponity Sándor, Személy — Csupics Demeter, Szőkéd Szubics Róza. A jelentés szerint Szalántán 9, Személyben 14 gyerek iratkozott be a horvát-szerb tannyelvű iskolába. 106 Szőkéden az 1951-es oktatási évben az iskola már szünetel. 107 A tanítók kinevezésénél egyértelműen csak a lakosság és a gyerekek jelenlegi létszámátvették figyelembe. A tanítók függetlenül attól, hogy tanítási munkát nem végeztek, egy ideig fizetést kaptak. 108 A pogányi iskolához kihelyezett Dácsin Danica szerződéses kisegítő tanító áthelyezésével kapcsolatban a pécsi tanfelügyelő közli a bajai tanfelügyelővel, hogy a nevezett Pogányban a beiratkozott iskolaköteles gyerekek hiánya miatt tanítói teendőket nem végzett, tárcavagyont nem kezelt. 109 Áthelyeztetése a csávolyi iskolához mikor történt, azt pontosan nem tudjuk. 110 Kökényben 1949-ben sem indult be a horvát-szerb nyelvű oktatás. 111 A VKM március 3-án kiadott 187 579/1949. IV. 4. sz. rendeletében előírja, hogy a magyar tanítási nyelvű iskola felső tagozatán a horvát-szerb nyelvet tantárgyként kell tanítani. Átán a szülők nem hajlandók gyerekeiket tannyelvű iskolába küldeni. 112 Október 1-én keltezett levél arról tudósít bennünket, hogy az anyanyelv oktatására heti 3 órában 7 tanuló jár. 113 Az 1955-től a hetenként megtartott órák száma 4 lett: Átán 11 fő, Kökényben 28 fő, Pécsudvardon 32 fő, Pogányban 11 fő, Szalántán 65 fő, Személyben 6 fő látogatta az anyanyelvű órákat. 114 A helyi, a járási és a megyei szervek értékelése a lakosság politikai tartózkodása terén nem volt reális. Az anyanyelven megtartott különböző rendezvényeken: népgyűléseken és kultúrműsorokon a helyi lakosság tömegesen részt vett. A közéletben ugyancsak napról napra érezhetővé vált a nemzetiségiek jogainak az elismerése és megszűntek a nacionalista-soviniszta uszítások és a lakosságot sértegető megjegyzések. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a nagy tömeget meggyőzze az anyanyelv szabad használatáról és annak minden politikai következményeitől. A következtetések helytelen értékelésének tulajdonítható, hogy az egyes falvak, etnikai csoportok tartózkodását differenciáltan nem vizsgálták. De figyelmen kívül hagyták, hogy az oktatás melyik formája felel meg a lakosság nagy tömegének és milyen felkészültségű tanítóval rendelkezik az adott falu. A türelmetlenség és az akarattevés az anyanyelv és a nemzetiségi kultúra ápolása terén nagy volt. A tannyelvű iskolák létrehozása azonban Személy és Szalánta esetén elhamarkodottnak bizonyult. Ezekben a községekben a gyerekek többsége az anyanyelv oktatása nélkül maradt. Egyedül Németiben nem szakadt meg az anyanyelv oktatása. Az első két-három évben arra kellett volna törekedni, hogy a nyelv tanítása községenként beinduljon és az órákat minden gyerek látogassa. Ennek a célnak az egyházi iskolák nem feleltek meg, mert a tanítók felkészültsége hiányos volt. Feltétlenül jó lett volna, ha az ország területén lévő délszláv községekben működő fiatal tanítók részére, akik a nyelvet bizonyos szinten beszélték (köztük pl.: az átai, a pécsudvardi, a szalántai) részükre külön oktatásra felkészítő tanfolyamot kellett volna szervezni - és az iskolatípustól függetlenül a munkájukra igényt tartani. A kisegítő tanítók kinevezése továbbra is helyesnek bizonyult. A munkaköri feladatok meghatározása azonban szűknek bizonyult és merev volt. Megbízatásuk a tannyelvű oktatáson kívül az anyanyelv tanítására is kellett volna hogy kiterjedjen. Ugyanakkor szükséges lett volna a két tanító szoros működésére is. Feltételezhető, hogy a tanítók kölcsönös munkálkodása, a közvélemény állandó
