Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

hatékony támogatásával. Ezzel szemben a kormánypárt nélkülözte a fizetett párt­alkalmazottakat. Az információáramlásban, a választók tájékoztatásában és befolyásolásában természetesen a helyi pártsajtónak is volt szerepe, ha nem is túl jelentős. A vidéki notabilitások véleménye ugyan némileg befolyásolta a párttaktika kialakítását, amint azt DK-Dunántúl esetében is tapasztalhattuk, de a szellemi irányítás egyre inkább központosult. Főfoglalkozású politikusoknak így legfeljebb a képviselők tekinthetők. Az általuk képviselt és a szakirodalom által „parlamenti pártok"-nak minősített pártapparátusok a hivatalokat és tisztségeket a győzelem után felosztó társulások voltak. Az adományokból a választások idejére feltöltődő pártkasszák szakképzett és kvalifikált politikai munkatársak alkalmazására - a Néppárt ki­vételével - nem nyújtottak lehetőséget. A politikában anyagilag érdekeltek köre azonban meglehetősen széles volt. Az államigazgatás területén meghozott minden döntést a választási esélyek oldaláról is mérlegelni kellett, mint ahogyan a választók a képviselők révén törekedtek ügyeik elintézésére. Ebben a rendszerben a parlamenti képviselőknek jelentős irányító, orientáló szerep jutott, feltételezve az együttműködést a helyi honoráciorokkal. Eb­ből adódott az is, hogy a választók bizalmát a jelölt vagy a képviselő személye és nem annyira annak pártja bírta. 222 A következő táblázat a régióban képviselőséget szerzett személyek pártonkénti és foglalkozási csoportonkénti megoszlását tünteti fel 1875-1896 között: A dk-dunántúli régióban 1875—7896 közöfí mandátumot szerzett képviselők pártonkénti megoszlása foglalkozás szerint (fő) Baranya m. és Pécs thj. város Somogy megye Foglalkozás SZÉP CL. LL_ CL Z < o. együtt SZÉP CL LL a_ Z CL. < CL együtt földbirtokos 4 13 2 1 20 5 16 5 2 2 30 államigazgatási tisztviselő* 4 1 5 1 1 2 helyi önkormányzati tisztviselő** 4 1 3 , 8 s i 3 3 bíró, ügyész — — — — — — 1 1 — 1 — 3 tanár, tudós*** 4 — — — — 4 1 — — — — 1 magántisztviselő**** 1 — — — — 1 1 — — — 1 ügyvéd — 6 4 1 1 12 1 5 2 — — 8 író, újságíró — 5 — — — 5 1 — — — 1 2 orvos, mérnök 2 2 pap — 1 — — — 1 3 1 3 — — 7 katonatiszt — — — — — — — — 2 — — 2 összesen :***** 19 26 9 1 3 58 14 26 13 3 3 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom