Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

miatt, s kivált mert nevezetes emberek maradtak ki (az író az 1896. évi választásokra utal), mint Wekerle, Ernuszt, Ugrón, Horváth Lajos, Bartha stb. Ostobaság! Hiszen rosszul fest az igaz, de emlékszel Kristófunkra, mikor a szentmihályi búcsún kiverték zápfogait? Hogy meghökkentünk. Eleinte rá se akartál önmerni, úgy megváltozott, de végtére láttuk, hogy megmaradt fogaival csak éppen úgy tudott harapni, rágni és éppen annyit evett, mint azelőtt".

216 A ko rmánypártból jövő mikszáthi kritika és az agrárius Bernáth ístván értékelése ebben a kérdésben tökéletesen egybevágott. Bernáth, ha el is túlozva (a választásokon szavazók számát csak 20-30%-ra becsülte) az egyhangú választások miatti politikai passzivitást, sérelmezte a demokrácia hiányát, amelyet a választójog kiterjesztése vonatkozásában csak a szocialisták követeltek komolyan. A paszszivitás, korrumpáltság és demoralizáltság mértékének megállapítása azonban korántsem egyszerű feladat. Erre csak következtethetünk az egykorú sajtóforrásokból. Hogy jelentős volt, az nem kérdéses, viszont az is nyilvánvaló, hogy mértéke korszakonként változott. Elég itt utalni arra, hogy a régi szabadelvű kísérlet - a kormány minden nyomása ellenére - 1905-ben és 1906-ban kétszer is megbukott. Az ellenzéki pártpolitika gyökértelensége leginkább abban mutatkozott meg, hogy a nem szavazók száma főleg az anyagi függetlenségben és műveltségben elöljáró függetlenségi kerületekben volt számottevő. Az 1896-os választásokon Bernáth szerint Pest megye 36 474 választópolgárából csupán 20 ezer szavazott, míg a budapesti 33 ezer választóból mindössze 12 419! A politikai közömbösség fő okát — helyesen— abban látta, hogy ,,A szuverénnek titulált népnek több befolyása nincsen, mint hogy válasszon egy csomó, rendesen felülről ajánlott urat, akik aztán az ország dolgát helyette végzik".

217 Bernáth sem látott - kortársaihoz hasonlóan - lényegi eltérést Bánffy és Széli Kálmán parlamentje között annak ellenére, hogy Széli némileg utat nyitott az eltérő politikai nézetek nyilvánosságának, mert „a nemzet nem ébredett, nem sietett a régi uralom maradványait és eszközeit a közvélemény erejével lehetetlenné tenni. Azoknak nagy része ma is (ti. 1904-ben) a régi pozíciókban tengeti életét, sőt az egyesülés szabadsága ellen kiadott rendelet ma is érvényes és várja alkalmaztatását. Lehet-e ennél erősebben bizonyítani azt, hogy a fensőbb rétegekből a politikai haladás igazi vágya kiveszett, az alsókban pedig soha sem volt meg?"

218 A választói névjegyzékek betekinthetősége és a szavazás nyilvánossága folytán a választójogosultak pártállása - a titkos szavazástól eltérően - szinte bizonyosra vehető, hogy a korban közismert, de legalábbis nagymértékben kiszámítható volt. Ha csupán csak azt vesszük számításba, hogy a választói névjegyzékeket minden esztendőben a változásoknak megfelelően kellett kiigazítani, s hogy a mindenkor összeírt választójogosultak javarésze már a korábbi választásokon is voksolt valamely párt mellett, így az újabb választások esetében a várható pártállást, politikai beállítottságot a választói listát összeállítók, illetve elemzők valószínűsíthették még akkor is, ha a választójogosultak neve mellett a pártállást nem tüntették fel (ez törvényellenes lett volna). A legtöbb bizonytalanságot leginkább azok jelentették, akik ugyan választójogosultak voltak, de a szavazásoktól hosszabb-rövidebb ideje tartózkodtak politikai közömbösségük folytán. Ennek a választói csoportnak aktivizálása, szavazatának megnyerése mind a kormánypárti, mind pedig az ellenzéki pártok korteseinek egyik legfőbb célkitűzése volt. Általuk lényegesen módosítón' lehetett a szavazás végeredményét pro vagy contra. Az 1910. évi kormányjelentés alapján, amely az 1896-os választások főbb eredményeit is közölte, az alábbi kép bontakozik ki:

219