Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

álló földműves férfinépesség 46%-a nem volt választójogosult, mert nem rendelkezett azokkal a feltételekkel, amelyek alapján a törvény szerint választhatott volna. A törvény jogfosztó hatása így mutatkozott meg a valóságban, s ez még csupán a választójogosultak számának korlátozásában fejeződött ki. A jogfosztásoknak másik módozatát jelentette az, amikor a már korábban választói jogot szerzett személyeket hagyták ki különféle ürügyekkel a választói névjegyzékből. A pécsi városi kerületben is a választókorú önálló földműveseknek 48%-a nem szavazhatott. Somogy és Baranya megyében a földműves foglalkozásúaknak 6264%-a, Tolnában pedig 54%-a nem rendelkezett szavazati jogosultsággal. Regionálisan ez az arány 1893-ban 61%-ot tett ki. Országosan a földművelésből élőknek 56%-a nem kapott szavazati jogot. A régióbeli eltérések így meglehetősen jelentősek. A régió összes választójogosult személye közül 81% a földbirtok utáni cenzus alapján szavazott. Baranyában pl. a 33 850 statisztikailag önálló és választókorú, földművelésből élő népességből 21 549 fő nyert választói jogosultságot. Közülük a földbirtok jogcímén összesen 21 394 fő (99%) szavazhatott. DK-Dunántúl választókerületeiben - 1896-ban - a földbirtok utáni szavazati joggal rendelkezők részesedése az összválasztókból a Baranya megyei szalántai (függetlenségi) kerületben volt a legmagasabb (94%), míg a legalacsonyabb a szintén függetlenségi szekszárdi kerületben (65%). E csoport súlya egyébként Baranyában volt a legerősebb a választók között, ahol a megyei átlag elérte a 88%-ot, míg Somogyban 82%-ot és Tolnában csupán 77%-ot tett ki. Az ország önálló foglalkozású házbirtokos, magánzó és nyugdíjas választóinak 1893-ban 3%-a jutott DK-Dunántúl ra, de az idetartozó önálló egzisztenciáknak csaknem 6%-a. Amíg azonban a régióban a földművelők csoportjába tartozó 88 ezer választókorú és önálló foglalkozásúból mintegy 53 ezer fő választhatott, addig az önálló házbirtokosok, magánzók és nyugdíjasok csoportjából (2491 főből) csupán 750 fő. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az 1890. évi népességösszeíráskor a DK-Dunántúlon talált önálló házbirtokosok, magánzók és nyugdíjasok közül a hivatalosan összeállított választói névjegyzékekre csak 750 személyt vettek fel, mert a többieknél a választójogosultság elnyeréséhez hiányzott a jogcím. Ezeket fel sem vették a választói névjegyzékekbe. , Ha a statisztikailag önálló házbirtokosok, magánzók és nyugdíjasok foglalkozási csoportjához tartozóknál azt vizsgáljuk, hogy ezek mily mértékben választottak a házbirtok jogcímén, úgy kétségtelenül megállapítható: többségükben. A régió 750 önálló foglalkozású és választójogosult házbirtokosnak, magánzónak és nyugdíjasnak 91-92%a a házbirtok és nem más jogcím alapján szavazott. Ezt az elvégzett névelemzések egyértelműen bizonyítják. A Baranya megyei választókerületekben a választójogosult háztulajdonosoknak 94-95%-a, Pécs városában 88%-a ténylegesen a házbirtok után jutott szavazati joghoz. A megyében a háztulajdonosoknak csak 5%-a, Pécsett pedig 10-12%-a választott más választói jogcímen. De: a régióban a házbirtok jogcímén 1024 fő nyert szavazati jogot 1893-ban, azaz 36%-kal többen, mint ahány tényleges házbirtokos, magánzó és nyugdíjas választójogosult volt. A megyében azonban általában kevesebben szavaztak a házbirtok jogcímén, mint a városban. Pécsett a valóban háztulajdonos, magánzó és nyugdíjas foglalkozásúak 1893ban 230 főt számláltak, de a házbirtok jogcíme után mégis összesen 565 fő választhatott. A házbirtok, mint választói jogcím tehát nem takar homogén társadalmi csoportot. Okaival már foglalkoztunk. A házbirtok alapján választójogosultak régión belüli eloszlásánál is tapasztalhatók kirívó aránytalanságok. A választásra