Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

A választói jogcímek tartalma A választói névjegyzékek név szerinti átvizsgálása azonban nemcsak a kimaradóitok körének meghatározásánál, hanem abban az esetben is szolgál tanulságokkal, ha azt kutatjuk, hogy a választói névjegyzékekben szereplő személyek foglalkozásukra és választói jogcímükre nézve milyen változásoknak voltak kitéve. A személyükben azonos választójogosultak négy kategóriába sorolhatók. Az elsőt azok alkotják - és ide tartozott a választók többsége —, akik mind foglalkozásukban, mind pedig választói jogcímükben semmiféle változást nem szenvedtek, azaz változatlan minőségben maradtak meg az évek során a névjegyzékekben. A választói névjegyzékekben azonos személyek második csoportja azokból tevődik össze, akiknek foglalkozása változatlan maradt, de választói jogcímük megváltozott. A vizsgált esetek többségénél 1893 és 1396 között feltűnő módon gyarapodott a jövedelem alapján választók száma. Siklóson Tormási Sándor szíjgyártót, Németürögön a csizmadia Samu Ferencet 1893-ban még földbirtoka után vették fel a választói névjegyzékre, de 1896-ban már mindkettőt a jövedelme után. Pécsett Bubreg Antal ügyvéd, Benkő József kocsmáros, Baross Gábor körjegyző, Burghardt János üveges mester 1896-ban szintén jövedelme után választhatott, míg 1893-ban házbirtoka után. Mindez egy polgárosuló szemléletváltozásra utal. Ugyanakkor azonban más tendenciák is tapasztalhatók. Grünhut Kálmán pécsi kereskedő 1896-ban házbirtoka alapján lett választó, s nem jövedelme után, mint korábban. A siklósi takarékpénztári pénztárnok, Nagy Sándor viszont 1896-ban már a magasabb értelmiség alapján szavazott, s nem a jövedelme alapján, mint 3 évvel korábban. Ahhoz azonban, hogy ezekből a változásokból törvényszerűségeket vonhassunk le, még további kutatások, olykor esettanulmányok, s legfőképpen széles körű és statisztikai szempontból is értékelhető adatsorok összeállítása szükéges, amire a későbbiekben teszünk is kísérletet, ha más megközelítésben is. A névjegyzékekben azonos választópolgárok harmadik kategóriájánál a foglalkozás megváltozása észlelhető, míg a választói jogcím változatlan marad. A pécsváradi Köberiing Jánost 1893-ban még lakatosként írták össze, de 1896-ban már háztulajdonosként. Köberiing két esztendőben házbirtoka után lett választó, jelezve azt, hogy a háztulajdon nála meghatározóbb szerepet töltött be a választói jogcíme meghatározásánál, mint iparűző tevékenysége. A lothárdi Gelencsér Károly esetében viszont a választói jogcím alapja a földbirtok maradt, jóllehet 1893ban mészárosként, de 1896-ban földművesként szerepelt. Joggal feltételezhető, hogy Gelencsér Károly mészároskénti tevékenysége csupán kiegészítője volt a paraszti-földművelői életformának. Ugyanakkor a harkányi Weisz Samu esetében a kereskedői élethivatás volt a jellemzőbb még akkor is, ha 1896-ban földművesként írták össze, mert 1893-ban is jövedelme után került be a választói névjegyzékbe. Jövedelme alapján választott a pécsi Delimanics István is, akit 1893-ban földbirtokosként, de 3 évvel később már magánzóként tartottak számon. Szinte bizonyosra vehető, hogy esetében a járadékból élő, s így a földjáradék jövedelme után választó típusával állunk szemben, míg az ugyancsak pécsi Engert János a háza utáni házbérjövedelme alapján lett választó. Erre vall, hogy 1893-ban még magánzóként vették fel a választói listára, de 1896-ban házbirtoka után. Ugyanígy tipikusnak tekinthető a siklósi Nóvák Sándor takarékpénztári igazgató személye is, akit 1893-ban földbirtoka, s nem állása, magasabb értelmisége vagy jövedelme után írtak össze, hogy majd 1896-ban foglalkozásaként is a földbirtokosságot je-